Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Harminchat csapat mérkőzött a Katasztrófavédelmi Versenyen Nyomtatás E-mail
Írta: Samu Miklós   
2017. április 14.
ImageKözel száznyolcvan diák gyülekezett a Bregyóban. A Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltséghez tartozó településekről összesen harminchat négyfős csapat jelentkezett. A verseny célja, a fiatalok katasztrófavédelmi nevelése. Mindkét kategóriában az első három helyezett csapat indulhat az április 19-i megyei döntőn.

 

A felmenő rendszerű ifjúsági katasztrófavédelmi versenyt hagyományosan minden tavasszal megrendezik. A vetélkedő első fordulója a kirendeltségi tudáspróba, amelyet a megyei és végül az országos döntő követ. A verseny elsődleges célja az ifjúság katasztrófavédelmi ismeretinek bővítése, a veszélyhelyzetekben alkalmazható alapvető információk elsajátítása. Az évről évre visszatérő vetélkedő lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek tudatosan készüljenek fel a természeti és a civilizációs katasztrófák hatása elleni védelemre, és nem utolsó sorban a megszerzett tudás birtokában segíteni tudjanak bajba jutott embertársaiknak.

Az esemény megnyitóján Viza Attila közbiztonsági tanácsnok köszöntötte a megjelenteket. „Amikor a Katasztrófavédelemről beszélünk, akkor elsősorban a szakhatóságok kármegelőző és elhárító tevékenységére gondolunk. A szervezet emellett arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy az ilyen és ehhez hasonló versenyekkel közelebb hozzák a fiatalokat sokoldalú tevékenységükhöz. Úgy gondolom, mindenképpen szükség van az ilyen megmérettetésekre, hiszen így a diákok kedvet kaphatnak ahhoz, hogy egy nap ők is ezen a pályán tevékenykedjenek.”

„Nagy öröm számunkra, hogy jubileumi, huszonötödik alkalommal rendezhettük meg a kirendeltségi versenyünket. A kezdetekkor azzal a céllal indítottuk el a játékos vetélkedőt, hogy a fiatalok tisztában legyenek azokkal a legfontosabb katasztrófavédelmi alapelvekkel, melyeknek köszönhetően saját maguk és embertársaik életét is biztonságban tudhatják.” – mondta Udvardi János tű. alezredes, a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári-védelmi felügyelője.

A székesfehérvári kirendeltség fordulóján összesen harminchat általános, illetve középiskolás csapat indult. A mintegy száznyolcvan versenyzőnek a Bregyó-közi Sportcentrumban kellett megoldania a feladatokat, többek között az árvízi védekezés, a veszélyesáru-szállítás, az elsősegélynyújtás, valamint a baleset-és bűnmegelőzés témakörében. Emellett mocsárjárás, tájékozódás és a tűzoltóság témakörében puttonyfecskendővel történő célba lövés, valamint egy százkérdéses elméleti teszt is szerepelt a katasztrófavédelmi tudáspróbán.

A verseny tétje nem kicsi, hiszen korosztályonként a legjobb három csapat továbbjut az április 19-i megyei döntőbe. A felső tagozatosoknál az Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI 3. számú csapata, a Móri TKT Radnóti Miklós Általános Iskola Pusztavámi Tagiskolája és a móri Radnóti Miklós Általános Iskola, míg a középiskolásoknál a Nemes Nagy Ágnes Kollégium 1. és 2. számú csapata, illetve a Székesfehérvári SZC Bugát Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája jutott tovább.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >