Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Visszatolás a selmeci hagyományok útján
Visszatolás a selmeci hagyományok útján Nyomtatás E-mail
Írta: Samu Miklós   
2017. április 19.
A Selmeci diákhagyományokat ápoló intézmények, karok, szakok kapcsolata több évtizedes, évszázados múltra nyúlik vissza. Az idei esztendőben kerül sor a „Visszatolás 2017” elnevezésű hallgatói kezdeményezésre, melyben az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar GEO Intézetének huszonkét hallgatója vesz részt.

 

A Fehérvári Burschok Baráti Társaság április 23-29. között egy obeliszket juttat el Sopronba. A kezdeményezésről sajtótájékoztató keretében számoltak be.


2014-ben a Geoinformatikai Kar kivált a Nyugat-Magyarországi Egyetem kötelékéből, és az Óbudai Egyetemhez csatlakozott, ahova a mai napig is tartozik. Ekkor a Nyugat-magyarországi Egyetem diákjai egy rönköt toltak Sopronból Székesfehérvárra. A nagy vállalkozással azt szimbolizálták a diákok, hogy bár nem tartoznak már egy intézménybe, de a szoros kapcsolat megmarad és kitartást kívánnak egymásnak a továbbiakban. Hasonló megmozdulásokra már volt példa korábban is, először 1989-ben, amikor egy csillét toltak el Miskolcról Sopronba. Erre válaszul 2002-ben toltak rönköt Sopronból Miskolcra. Azóta került rönk Selmecbányára, ahova egy csillével együtt érkezett, Dunaújvárosba, valamint Székesfehérvárra is. Ilyen előzmények után ezúttal a székesfehérvári hallgatók készülnek nagy vállalkozásra annak érdekében, hogy az összetartozás érzését erősítsék.

A keddi sajtótájékoztatón házigazdaként Dr. Busics György, a GEO intézetigazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Varga Csabának, az Óbudai Egyetem kancellárhelyettesének adta át a szót. Beszédében kiemelte: nagyon örült az intézmény vezetése a székesfehérvári diákok ötletének. Mint mondta, ezzel a jelentős vállalkozással az intézmények közötti kapcsolatot öregbítik a diákok, emellett az Óbudai Egyetem hírét is viszik. A vállalkozáshoz jó szerencsét kívánt minden résztvevőnek Varga Csaba.

„Két évvel ezelőtt már közösen átélhettük azt a gesztust, amit a soproni fiatalok tettek a kar megmentése után, ennek keretében egy szép rönk érkezett Székesfehérvárra. Akkor dőlt el végérvényesen, hogy a Geoinformatikia Kar megmarad Székesfehérváron. A város nevében bízunk benne, hogy ez így is lesz hosszú évtizedeken keresztül! Köszönet illeti az egyetem hallgatóit, hogy ezt a viszonzást most megteszik a soproni hallgatók irányába! Szerkezetileg ugyan már nem tartozik egybe a soproni egyetem és a Geoinformatikai Kar, mégis nagyon fontos, hogy a több mint háromszáz éves múltra visszatekintő selmeci hagyományokat megőrizzék a diákok.” – mondta Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, aki sikeres utat és jó szerencsét kívánt a tanulóknak.

Fésűs Csaba főszervező hallgató és Valéta elnök elmondta: a múltbeli gesztusokat viszonozván április 23-29. között indulnak vissza egy mészkőből faragott obeliszkkel, amit köszönetképpen, valamint az örök barátság jegyében szeretnének eljuttatni Sopronba. Az 1,14 méter magas obeliszken látható lesz majd a Geoinformatikai Kar címere, valamint a soproni kar három címere is. A három megyén átívelő túra alatt a huszonkét fős társaság a Székesfehérvár-Bodajk-Dudar-

 

Bakonybél-Pápa-Vásárosfalu-Fertőszentmiklós-Sopron útvonalat követi majd.

„Az új kar elindításakor határoztunk arról, hogy minden olyan hagyományt továbbviszünk, melyek a hallgatói közösséget, valamint az oktatás minőségét erősítik. Meggyőződésem, hogy a selmeci hagyományokat mindenképpen meg kell őriznünk. Tanulóink mostani nemes gesztusa is az összetartozás érzését erősíti majd az intézmények között.” – tette hozzá Dr. habil. Györök György dékán, aki jelezte: az egyetem vezetése is segít majd a visszatolásban a diákoknak.

A huszonkét hallgató vasárnap indul útnak. A tervek szerint hét nap után, április 29-én, szombaton érkeznek meg a diákok a Hűség Városába. A vállalkozás legfrissebb híreit a „Visszatolás 2017.” nevű közösségi oldalon lehet nyomon követni.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >