Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Középpontban a Hermann László Zeneiskola Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2017. április 24.
Image„Középpontban a Hermann László Zeneiskola”, azaz kezdődik a hagyományos Hermann Napok programsorozata. Több koncertet tartanak a hét folyamán az iskola dísztermében: bemutatkoznak a művésztanárok és a növendékek, valamint hangversenyt ad a Musica Bella Vonószenekar. A Kodály-estre pénteken kerül sor, hangszeres és kamaraművek várják a zenekedvelőket. Játékos hangszerbemutató előadásokat, valamint alkalmassági meghallgatásokat is szerveznek kisiskolásoknak és óvodásoknak.

 

 

A Hermann Napok 2017 számtalan zenei programot kínál - „Középpontban a Hermann László Zeneiskolával”. Szeretettel invitálnak mindenkit az iskola dísztermében rendezett koncertekre: ma este a művésztanárok mutatkoznak be, szerdán este pedig a növendékeket hallhatjuk. Pénteken lesz a Kodály-est a „Hermannban”: az emlékév tiszteletére rendezett koncerten hangszeres és kamaraművek szólalnak meg a tanárok és a diákok előadásában. A hangversenyek minden nap 18 órakor kezdődnek. Kedden 17.30 órától a Musica Bella Vonószenekar ad koncertet Phd. Szabó Balázs művészeti vezetésével.

Az óvodásoknak és a kisiskolásoknak idén is lesz alkalmuk megismerkedni a hangszerek világával: április 24-25-26-án, azaz hétfőn, kedden és szerdán délelőttönként tartanak játékos hangszerbemutató előadást 9 és 10.30 órakor. Az alkalmassági meghallgatások április 26-27-28-án, szerdán, csütörtökön és pénteken lesznek 14-től 18 óráig. A gyerekeknek egyszerű ritmusokat kell visszatapsolni, néhány hangból álló dallamot visszaénekelni és önállóan elénekelni egy kis dalt. Akik rendelkeznek némi zenei affinitással és jelentkezni szeretnének az iskolába, számtalan hangszer közül választhatnak, mint például a harmonika, a hegedű, a fuvola, a tuba vagy a népi fúvós hangszerek, továbbá lehet éneket is tanulni.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >