Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Sportolók százai a Bregyóban
Sportolók százai a Bregyóban Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Programszervező Kft., Kész-Varga Mónika   
2017. április 28.
ImageA Petőfi-szobortól induló hagyományos felvonulással kezdődik, majd a Bregyóban folytatódik az évek óta hagyományos Sportmajális a jövő hétfőn. A színpadon egymást váltják a sportegyesületek bemutatói, különleges sportversenyeket láthatnak az érdeklődők, akik találkozhatnak Fa Nándorral, a Székesfehérvári Érzékenyítő Program keretében pedig paralimpikonokkal ismerkedhetnek meg és kipróbálhatnak néhány parasportot is.

 

A gyerekeket kézműves foglalkozások, népi játékok várják és táborbörze is lesz. A programokról Brájer Éva alpolgármester és Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője tartott sajtótájékoztatót a Bregyóban.
 

Székesfehérvár évek óta hagyományosan az egészség és a sport jegyében mozgással ünnepel május elsején: a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Centrumba 2017-ben is több ezer érdeklődőt várnak a szervezők.

Nem véletlen, hogy Székesfehérvár május 1-jét a sport jegyében tölti immár hosszú évek óta – kezdte a Sportmajálissal kapcsolatos sajtótájékoztatót Brájer Éva alpolgármester. Hiszen – mint mondta – a városban sok az élsportoló, valamint a különböző egyesületeknél az utánpótlásban sportoló gyerekek, ezen kívül pedig rengetegen tömegsportolnak. Megköszönte a Polgármesteri Hivatal munkatársának, Magony Tamásnak azt a hosszú évtizedes munkát, melyet a székesfehérvári sport területén a nyitott tornatermek programsorozat kapcsán végez.
Ezt követően bejelentette, hogy a város büszkesége, Fa Nándor lesz az, aki Székesfehérvár polgármesterével közösen a megnyitón köszönteni fogja a Sportmajális résztvevőit.
Kiemelte, hogy a Sportmajálishoz csatlakozik a Székesfehérvári Érzékenyítő Program (SZÉP) is, hiszen a város elkötelezett nemcsak az érintettek, hanem az egészséges emberek irányában is. A cél, hogy megismerjék a fogyatékkal élők életvitelét és ők alkalmazkodjanak ehhez. Beszélt arról is, hogy a SZÉP sok civil  egyesületet foglal magában, és mi sem természetesebb, minthogy ezen rendezvényen se tegyünk különbséget az egészséges, illetve a fogyatékos ember sportolási igényei tekintetében. Hiszen együtt van erre igényünk, és segítenünk kell ebben a fogyatékkal élőket. Majd mindenkit arra buzdított, hogy hétfőn mozduljon ki, jöjjön el a Bregyóba, és élvezze a napot!

A nap részleteivel kapcsolatban Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője adott tájékoztatást. Mint elmondta, a sportegyesületek hagyományos felvonulása – melyen több mint 40 csapat ezer sportolója vesz részt – 9.15 órakor indul a János vitéz parktól. A menetet a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnázium MazsoDance csoportja és a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar vezeti. Az ünnepélyes megnyitó 10 órakor lesz a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központ pályáján, az Albatrosz Repülő Egyesület ejtőernyős bemutatója után. 

A napindító közös tornára Csóra Renáta fitneszedző várja a mozogni vágyókat fél tizenegykor, majd 11 órakor beszélgetés kezdődik a nagyszínpadon: Somos Zoltán műsorvezető Székesfehérvár egyik legismertebb, kiváló sportolóját, az óceáni szólóvitorlázó, hajóépítő és -tervező Fa Nándort kérdezi életéről, sporttevékenységéről. A sportegyesületek bemutatóit ugyancsak a nagyszínpadon láthatják az érdeklődők, délben triál bemutató is lesz itt, 16 órakor pedig a Vörösmarty Színház két színművésze, Váradi Eszter Sára és Keller János műsora szórakoztatja a közönséget.

A kitelepülő sportegyesületek sátrait egész nap felkereshetik az érdeklődők, emellett olyan kísérőprogramokat is láthatnak, mint a Crossmajális, az erősember-verseny, a Streetball majális, a görhoki-kupa, a III. Székesfehérvári fejtető-térdérintéses verseny. Megcsodálhatják a Dakaron versenyző Horváth Lajos motorját is.  Lesz táborbörze a városi és a város által támogatott táborok részvételével, valamint szűrővizsgálatok a Magyar Vöröskereszt jóvoltából. A legkisebbek A Szabadművelődés Háza mellett kézműves foglalkozásokkal, érdekes népi játékokkal múlathatják az időt, 11 órakor pedig Kanta Judit és a Kalandárium zenekar koncertjét élvezhetik a gyermekszigeten.

A Bregyóban május elsején az Alternatíva Közhasznú Mozgássérült Egyesület, a SINOSZ Fejér Megyei Szervezete, a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete és a Viktória Rehabilitációs Központ részvételével zajlanak majd a programok: a látogatók kipróbálhatják az ülőröplabdát, az ülőteniszt, a vakfocit, a tandemezést, lesz siketlimpia és találkozhatnak paralimpikonokkal, Pap Bianka paralimpiai ezüst- és bronzérmes úszóval, valamint Suba Róbert paralimpiai ezüstérmes kajakossal. 

A rendezvény kapcsán forgalomkorlátozásokra kell számítani a városban – az útlezárások, terelések rendőri irányítással történnek. 

A sportolók felvonulása miatt május 1-jén, hétfőn 9.00 órától 10.00 óráig lezárásra kerül a Palotai út Budai út - Mészöly Géza utca közötti szakasza, valamint a Liget sor teljes szélességben. Ahogy a sportolók menete – a Petőfi parktól haladva a Bregyó-közbe - elhagyja az egyes érintett útszakaszokat, azok felszabadításra kerülnek.

Az egész napos rendezvény miatt május 1-jén 04.00 és 24.00 óra között lezárják a Bregyó-közt a Liget sor és Malom utca között és a Fürdősornál is. A forgalomkorlátozás tekintetében kivételt képeznek a Rét utca lakói, akiknek gépkocsival való közlekedését engedélyezni fogják a Malom utca felé.  

Változásokra kell számítani az autóbuszjáratok tekintetében is. Lesznek járatkimaradások, késések és terelőútvonalon közlekedő buszjáratok is, melyek a következők:

Terelőútvonalon közlekedő járatok:
A Várpalota irányába haladó regionális és országos autóbuszáratok a Halász u. – Kelemen Béla u. (Palotaváros) terelőútvonalon közlekednek.
A Várpalota irányából közlekedő járatok terelőútvonala Kelemen Béla u. – Selyem u.
A Zámoly, Sárkeresztes irányába/irányából közlekedő regionális és országos autóbuszjáratok terelő útvonala: Autóbusz-állomás – Budai út – Várkörút.
A Lovasberény irányába közlekedő regionális autóbuszjáratok terelő útvonala: Autóbusz-állomás – Budai út – Várkörút.
A Lovasberény irányából közlekedő regionális autóbuszjáratok terelőútvonala: Berényi út – Széna tér – Rákóczi u. – Várkörút – Budai út – Autóbusz-állomás
Kimaradt megállóhely: Székesfehérvár, II. Rákóczi isk. 

Az alábbi autóbuszjáratok forgalma szünetel:
„10”-es autóbuszvonal: Szedreskerti ln.: 9.20
                                           Orsovai u.: 9.45
„12”-es autóbuszvonal: Szedresekrti ln.: 8.30
                                          Auchan: 8.55
„14”-es autóbuszvonal: Szedreskerti ln.-ről: 8.55
                                           Könnyűfémműtől: 9.25
„36”-os autóbuszvonal: Vasútállomás: 9.00
                                           Feketehegy: 9.25
„37”-es autóbuszvonal: Vasútállomás: 8.30 

Az alábbi autóbuszjáratok esetében jelentősebb késések várhatók:
„11”-es autóbuszvonal: Szedreskerti ln: 9.45
                                           Vásárhelyi u.: 10.15
„12”-es autóbuszvonal: Szedreskerti ln.-ről: 9.30 10.30
                                           Auchan-tól: 9.55 10.55
„17”-es autóbuszvonal: Csapó u.: 9.40
                                           Könnyűfémmű: 10.05
„26A”-s autóbuszvonal: Jancsár u.-ból: 9.20 10.20
                                           Kassai u.-ból: 8.50 9.50 10.50 

A menetrendszerűség az érintett vonalakon várhatóan 11.00 óra körül biztosítható. Az egyes autóbuszjáratokkal kapcsolatos változásokról az utazóközönség a KNYKK Zrt. honlapján is tájékozódhat, míg a forgalomkorlátozások elérhetőek az alábbi WAZE linken:
https://www.waze.com/hu/events/labour-day-2017-05-01

 

A Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodája kéri, hogy aki csak teheti, gyalogosan közelítse meg a rendezvény helyszíneit, a torlódások és a zsúfoltság elkerülése érdekében!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >