Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
50 éves a Főnix Fotóművészeti Kör Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 20.

ImageJubileumi kiállítást rendezett a Főnix Fotóművészeti Kör az Öreghegyi Közösségi Házban. A tárlat megnyitásakor ünnepelték meg az egyesület fennállásának 50. évfordulóját. A csoportos kiállításon a 21 fős Kör minden alkotója bemutatkozott, akik folyamatosan jelen vannak városunk közéletében: többségük hivatásos fotós, vagy profivá érett művész. Habár e kettő egyáltalán nem zárja ki egymást…

A Főnix (volt Videoton) Fotóművészeti Kört 1958-ban hozta létre egy fotózást kedvelő baráti társaság, akik nem elégedtek meg azzal, hogy a fényképeik otthoni használatú fotóalbumokban várják, míg végiglapoznak rajtuk.

Az alapítók folyamatosan képezték magukat, s lassan kitárultak előttük a kiállító-termek kapui. Közösen és külön-külön is nagy sikereket értek el: az elmúlt húsz esztendőben 180 hazai és külföldi kiállításon, mintegy 1500 fényképet mutattak be a nagyközönségnek, amiért 40 oklevelet, 117 egyéni díjat és 13 kollekció-díjat kaptak. 

A barátság pedig a mai napig is tart közöttük. A másik elismerése, amelyet nem homályosít el az irigység és a féltékenység. A jubileumra kiadott füzetükben azt olvashatjuk, hogy az állandóságot képviselik, ugyanakkor folyamatosan mozgásban vannak. Nyitottak az új tagok felé, s bárkinek segítenek, aki hozzájuk fordul szakmai tanácsért. Úgy vélik, „az új tagok lelkesedése, nyitottsága, számos szokatlan képi ötlete, szorgalma és kitartása azoknak is új lendületet ad, akik esetlek már kezdték elfelejteni a közös célt: vizuális élményt nyújtani a közönségnek”.

Ezt tükrözi az a tárlat is, amely most az Öreghegyi Közösségi Házban várja a látogatókat.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >