Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A város török alóli visszavételének ünnepe Nyomtatás E-mail
Írta: Kész-Varga Mónika   
2017. május 22.
ImageSzékesfehérvár 144 évnyi török fogság utáni felszabadulására emlékeztek a Nemzeti Emlékhelyen. 1688 történéseit felelevenítve Mészáros Attila alpolgármester mondott beszédet. A megemlékezésen a Hungarikum Együttes adott műsort.

 

Székesfehérvár 1688-as török alóli felszabadulásáról a város miden évben megemlékezik. Így volt ez most is, amikor a Nemzeti Emlékhelyen sokan összegyűltek, hogy a 329 évvel ezelőtt történteket megünnepeljék, és tisztelettel adózzanak azoknak a katonáknak, akiknek a város visszavételében szerepük volt. 

Mészáros Attila
alpolgármester beszédében hangsúlyozta, hogy egy város életében mindig is fontosak az ünnepek. Különösen akkor, hogy ezek az emlékezés jegyében telnek és ha az eseményhez öröm társul; olyan meghatározó momentumok, mint adott esetben a város és az ország függetlensége.

Miután beszélt a 329 évvel ezelőtt történtekről és a város keresztény szellemiségéről, felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy gondoljanak azokra a hősökre is, akik életük kockáztatásával, vagy annak árán, azt feláldozva védték városunkat és a hazát. Azokra az önfeláldozó magyar katonákra, akiknek mindennél fontosabb volt szülőföldjük védelme, becsületük megtartása, népük megóvása. S még akkor sem adták fel a küzdelmet, amikor a győzelem esélytelennek tűnt. Majd Babits Mihály versrészletével fejezte be beszédét:
„Él a nagy Isten és semmise megy kárba,
Magyarok se lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.”     

Az ünnepségen a Hungarikum Együttes adott műsort, majd a megjelentek megkoszorúzták a város visszavételének évfordulójára emelt táblát a Nemzeti Emlékhely oldalában. Székesfehérvár és Fejér megye közös koszorúját Törő Gábor országgyűlési képviselő, Mészáros Attila alpolgármester és Balogh Gergely, a Fejér Megyei Közgyűlés képviselője közösen helyezték el. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >