Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Aba-Novák sétával indul a Múzeumok Éjszakája Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2017. június 19.
A mester fehérvári alkotásainak helyszínein végigvezető sétával, majd a Csók Képtárbeli kiállítás megnyitásával indul Székesfehérváron a Múzeumok Éjszakája. Az idei évben Aba-Novák Vilmos emlékének szentelik a június 24-i programot, hiszen nagyon sokat köszönhet a város az alkotónak. Éppen ezért kezdeményezte az Önkormányzat az életművéből válogatást adó tárlatot is, amely a Szent István Király Múzeum szakmai közreműködésével az elkövetkező hónapokban lesz látható a Csók István Képtárban.

 

A város a Múzeumok Éjszakája idei fehérvári programsorozatát egy Aba-Novák Vilmos emléke előtt tisztelgő közös sétával és kiállításmegnyitóval indítja 2017. június 24-én, szombaton 16 órakor. A résztvevőket a Nemzeti Emlékhely előtti Aba-Novák szoborhoz várják, ahol közös koszorút helyeznek el, majd ezt követően a Nemzeti Emlékhelyen, a Mauzóleumban látható, Aba-Novák Vilmos által festett falképnél folytatódik a program.

A résztvevők közösen sétálnak tovább a Városházára, ahol az emeleti Díszterem melletti seccot ismerhetik meg, amely az 1938-as fehérvári Országgyűlést örökíti meg. A mester fehérvári alkotásainak helyszínein végigvezető séta a Csók István Képtárban zárul, ahol megnyitják a Színek és színek megint című tárlatot. A kiállítás megrendezését Székesfehérvár Önkormányzata kezdeményezte, hiszen annyi mindent adott a városnak Aba-Novák Vilmos, hogy ezzel is tisztelegni szeretnének emléke előtt. A szakmai megvalósító a Szent István Király Múzeum, Izinger Katalin és Gärtner Petra kurátorok számos köz- és magángyűjteményből állították össze a tárlat anyagát, és természetesen a Magyar-francia történelmi kapcsolatok pannó adja mindennek a hátterét. A kiállítás a festő leszármazottainak közreműködésével valósul meg. 

Mindenkit szeretettel hívnak a szombati közös sétára. Az elkövetkező hónapokban is arra hívnak mindenkit, hogy nézze meg a Csók István Képtárbeli tárlatot, amelyet kössenek össze egy belvárosi sétával, a mester szobrát és Székesfehérváron még ma is látható alkotásait a maguk valóságában is megcsodálva.   

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >