Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Szent Lászlóra emlékeznek jövő kedden a Prohászka ligetben Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2017. június 22.
ImageSzent Lászlóra, a lovagkirályra emlékeznek jövő kedden Székesfehérváron. A várkörúti Prohászka ligetben 14.30 órakor kezdődő, nyilvános ünnepségre tisztelettel várnak minden érdeklődőt.

 

Idén ünnepeljük Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóját. Ennek jegyében a 2017-es esztendőt Szent László-emlékévvé nyilvánították, amely kiemelten fontos Székesfehérvár számára is.

A hagyományok szerint Szent László király előtt tiszteleg Székesfehérvár városa június 27-én, kedden a Prohászka ligetben. A 14.30 órakor kezdődő ünnepségen képviselteti magát Székesfehérvár Önkormányzata, a Fejér Megyei Önkormányzat, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság, a Székesfehérvári Egyházmegye, továbbá a közigazgatási szervek és a honvédelem ügyét támogató civil szervezetek.

A lövészkatonák védőszentjéül választott uralkodó és a hit védelmezője tiszteletére szervezett esemény a történelmi zászlók bevonulásával kezdődik. A lovagkirály szobránál megemlékező beszédet mond Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Horváth Imre kanonok, plébános. Ezt követően koszorúzással, és a Magyar Szablyavívó Iskola bemutatójával folytatódik a rendezvény.

A nyilvános eseményre tisztelettel invitálják az érdeklődőket!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >