Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Jókedv, öröm, gyerekzsivaj Vízivárosban Nyomtatás E-mail
Írta: Kész-Varga Mónika   
2017. június 26.
ImageA hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték az OBI parkolóban a Vízivárosi Kölyök Juniálist. A résztvevőket a délelőtt folyamán Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi államtitkár és dr. Horváth Miklósné, Víziváros önkormányzati képviselője köszöntötte.

 

 

Nagy örömükre szolgál, hogy idén már a negyedik Vízivárosi Juniálist tudtuk megszervezni, mondta dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő délelőtt, a nagyszabású rendezvényen. A Lakóközösségi Információs és Szolgáltató Iroda egy nagyon jó kezdeményezése ez, ahol a gyerekeket játékos módon juttatják ismeretekhez úgy, hogy ők ezt észre sem veszik, s közben a körülöttük lévő világot is megismerik. Ennek kapcsán említette meg a rendezvény érzékenyítő programjait, ami azt mutatja meg a kicsiknek, hogy egyformák vagyunk, és egyforma eséllyel kell, hogy elinduljunk az életben. Ezen túl elmondta azt is, hogy a gyerekeken keresztül lehet igazán megszólítani egy közösséget, mert minden felnőttnek a legnagyobb kincse a gyereke, s érte a világon mindent megtenne testi, lelki fejlődése érdekében.  

Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi államtitkár nagy örömmel köszöntötte a vízivárosi közösséget, és arról tájékoztatta őket, hogy a honvédség jó néhány eszközt és játékot kihozott a gyerekeknek erre a napra. Elmondta, hogy van repülőgép-szimulátor, fegyverkiállítás, így a gyerekek testközelből megismerkedhetnek a katonák különböző harcászati eszközeivel, melynek során akár kedvet is kaphatnak ahhoz, hogy akár szerződéses, vagy önkéntes katonák legyenek, de civilként is támogathatják a honvédelem ügyét.    

Pisch Norbert, az ART Kulturális Egyesület elnöke, a rendezvény főszervezője tájékoztatást adott arról, hogy az eddig jól bevált programok mellé idén igyekeztek újdonságot is csempészni. A „Velünk működik Fehérvár” elnevezéssel a városban működő szolgáltató cégek mutatkoznak be, így a Fejérvíz Zrt., a Széphő Zrt., a Depónia Kft. és a Városgondnokság is egy-egy standot állított fel, ahol különböző játékos formában mutatják be azt a tevékenységet a gyerekeknek, amivel ők foglalkoznak. Valamint egy nagy 'John Deere' mezőgazdasági vontató is érkezett a rendezvényre, amit a kicsik testközelből is kipróbálhatnak, felülhetnek rá. A pavilonoknál megtekinthető a város fűtésrendszere, valamint a vízszolgáltatással kapcsolatos alapvető ismeretek is elsajátíthatóak. A nap érdekessége még – mint mondta -, hogy kisorsolásra kerül az Albatrosz Repülő Egyesület jóvoltából egy családi sétarepülés a város felett.   

A hagyományos programelemek is természetesen felsorakoztak a rendezvényen. Így mintegy húsz óriásjáték került kitelepítésre. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság jóvoltából pedig egy ügyességi kerékpáros KRESZ pálya, valamint egy rendőrmotor és egy rendőrautó, illetve nyomozós játékok.
A nap folyamán különböző színpadi produkciók is váltják egymást. Ennek során délelőtt néptáncbemutatót tartottak a kis vízivárosi ovisok is, de a Dalmesterek előadása is várta az érdeklődőket. A juniális különböző programjai késő délutánig várják a vízivárosiakat.  

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >