Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Kerékpáros ünnep csütörtök délután a Zichy ligetben
Kerékpáros ünnep csütörtök délután a Zichy ligetben Nyomtatás E-mail
Írta: FM RFK, Kész-Varga Mónika   
2017. június 28.
ImageA Tour de Hongrie 2017 idén először Székesfehérváron is áthalad. A nagyszabású kerékpárverseny részhajráján túl június 29-én, csütörtökön számos érdekes és izgalmas biciklis programmal is találkozhatnak az érdeklődők a Zichy ligetben. A mezőny városunkon történő áthaladása miatt több utat lezárnak a rendőrök. Sok csomópontban forgalomkorlátozásokra kell számítani, ami miatt mind a szervezők, mind a rendőrök a fehérváriak megértését és türelmét kérik!

 

A Tour de Hongrie egy több mint kilenc évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi országúti kerékpárverseny, a legnagyobb magyar kerékpárverseny, az ország nemzeti körversenye. 1925 óta, amikor első ízben került megrendezésre a verseny, voltak hosszabb időszakok, amikor szünetelt, háborúk, politikai rendszerek és más kihívások miatt. Az idei kiírás a sorban a 38., melybe idén először Székesfehérvár is bekapcsolódik. A részletekről sajtótájékoztatót tartottak a szervezők és a biztosításban résztvevők. 

Nagyon megtisztelő Székesfehérvár számára, hogy részt vehet a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny megszervezésében, és ennek otthont is adhat a Velence-Siófok harmadik szakasz egy részhajrája tekintetében, mondta Mészáros Attila alpolgármester. Majd tájékoztatást adott arról, hogy erre a részhajrára június 29-én, csütörtökön délután egy nagyon szép helyen kerül sor, a Zichy liget és a Fő utca között.


Arról is szólt, hogy az elmúlt időszakban a kerékpárral foglalkozó sportklubok nagyon sokat fejlődtek, utalt itt a SZINGO SE-re, illetve az Alba Triatlon és Szabadidő SE-re. Hozzátette, a város a különböző infrastrukturális lehetőségekkel igyekszik a kerékpársport szerelmeseinek kedvezni. Példaként említette azt a pump track pályát, amit nemrég adtak át a Bregyóban.


A jelenlévőket arról is tájékoztatta, hogy az Önkormányzat a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft-vel és a Fehérváron működő sportegyesületekkel közösen 15 órától 18 óráig kerékpáros programokat szervez a fehérváriak számára a Zichy ligetben, ahol nemcsak hasznos információkat hallhatnak az érdeklődők a kerékpározással kapcsolatban, hanem ki is próbálhatnak különböző eszközöket.


A verseny miatti útlezárásokkal kapcsolatban kérte a fehérváriak türelmét és megértését. Majd a biztosításban résztvevő Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságnak, a Közterület-felügyeletnek és a Polgárőrségnek is megköszönte az ebben való közreműködésüket.       

Turisztikai szempontból a kerékpárosok jelenlétének utóbbi időben történő nagy felfutása igen üdvözítő Székesfehérvárnak, mondta el F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. Majd hozzátette, éppen ezért kezdtek el nagyon komolyan dolgozni a velencei-tavi kollégáikkal azon, hogy ebbe a kerékpáros életbe – ami a Velencei-tó körül van – minél intenzívebben bekapcsolódjon városunk is. Itt nemcsak a turistákra, hanem a helyi lakosokra is gondolva, annak tekintetében, hogy a kerékpározás nemcsak szabadidős tevékenység, hanem életmód is.


Nagy örömét fejezte ki, hogy idén először a legnagyobb nemzetközi kerékpárverseny útvonalába a Velence-Siófok szakasz is bekerült, ami érinti Székesfehérvárt is. S ha ez így történt, akkor nem szabadott ebből kimaradnia városunknak sem, tekintettel sportvárosi és turisztikai jellegére, valamint marketingértékére. Mint kiemelte, ehhez a rendezvényhez való csatlakozás nemcsak turisztikailag jelentős Székesfehérvár számára, hanem presztizsét és rangját is emeli.    


A versenyhez kapcsolódó programokról elmondta, a kerékpáros egyesületek és klubok jóvoltából játékokkal, ügyességi pályákkal és különböző bemutatókkal, tesztelési lehetőségekkel, totóval és nyereményjátékkal várnak mindenkit, természetesen a mezőnynek való szurkolás ráhangolódása jegyében.    

A verseny Fejér megyei szakaszának rendőri biztosításával kapcsolatban Kaposvári Károly r. alezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a szervezés már áprilisban elkezdődött a rendőrség részéről. A második szakasz lévén igen nagy felkészülést igényelt a biztosítási terv elkészítés és annak a végrehajtása is.


A mezőny június 29-én, csütörtökön 15 órakor indul Velencéről, a Korzóról egy lassú rajttal, majd Dinnyésnél egy éles rajt veszi kezdetét. Ezt követően Kisfalud, Sukoró, Kápolnásnyék, Pázmánd, Lovasberény, Székesfehérvár, Úrhida, Sárszentmihály, Nádasdladány, Lepsény az útvonal Fejér megyében. Onnan már Somogy megyén keresztül jut el Siófokig.
A versenyzők száma 132, akiknek útvonalát a BRFK biztosítja, összesen 3 gépkocsival és 15 motorkerékpárral, míg a szervezők részéről ezen kívül 25 motorkerékpár vesz részt a biztosításban.


A Fejér megyei szakaszt a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, a Közterület-felügyelettel, a Polgárőrséggel együtt mintegy 140 fővel fogja biztosítani, ebből Székesfehérváron 90 rendőr, közterület-felügyelő és polgárőr fogja felügyelni és óvni a közlekedők biztonságát.


Hangsúlyozta, hogy mind a versenyzők, mind a járművezetők és gyalogosok biztonsága csak abban az esetben szavatolható, hogyha a rendőrség Székesfehérváron a versennyel érintett útszakaszt teljes szélességében lezárja.


Közlekedésbiztonsági szempontból így június 29-én, csütörtökön kb. 16 és 17 óra között lezárásra kerül ideiglenesen a Béla út - Berényi út - Szekfű Gyula utca - Mátyás király körút - Schwäbisch-Gmünd utca - Palotai út - Vörösmarty tér - Széchenyi út - Horvát István út - Balatoni út - Úrhidai út. Ezt a fehérvári szakaszt a mezőny hozzávetőlegesen 15 perc alatt teljesíti, de természetesen a kerékpárosok megérkezése előtt az adott útszakaszok már lezárásra kerülnek, ami összességében mintegy 45 percig fog tartani.    


Kérte ő is a közlekedők és a lakosok türelmét és megértését az adott útszakaszok forgalomkorlátozásai tekintetében.     

Az ideiglenes forgalomkorlátozásokra – rendőri biztosítás mellett - alábbi útvonalakon kell számítani június 29-én 15 órától 17 óra között: 

  • Velence: Tópart utca - Halász utca - Széchenyi utca - Béke utca
  • Gárdony: Sólyom utca - Posta utca
  • Agárd: Camping utca - Chernel István utca 
  • 7-es számú főút (Agárd – Dinnyés útszakaszon) 
  • 6213-as számú út (Dinnyés – Pákozd összekötő út)
  • Pákozd: Budai út
  • 8117-es számú út (Kápolnásnyék és Lovasberény között)
  • Kápolnásnyék: Fő utca - Deák Ferenc utca
  • Pázmánd: Deák Ferenc utca - Fő utca
  • Lovasberény: Verebi út - Rákóczi út
  • 811-es számú főút (Lovasberény - Székesfehérvár között)
  • Székesfehérvár: Béla út - Berényi út - Szekfű Gyula utca - Mátyás király körút - Schwäbisch-Gmünd utca - Palotai út - Vörösmarty tér - Széchenyi út - Horvát István út - Balatoni út - Úrhidai -út
  • 7201-es számú út és 7202-es számú főút (Székesfehérvár – Sárszentmihály között)
  • Sárszentmihály: Fő út
  • Sárkeszi: Petőfi Sándor utca
  • Nádasdladány: Fő út
  • Lepsény: Vasút utca - Fő utca
  • 7-es főút (Lepsénytől - a megyehatárig)

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >