Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Elkészült a Móricz Zsigmond utca burkolatfelújításának első üteme
Elkészült a Móricz Zsigmond utca burkolatfelújításának első üteme Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2017. június 28.
ImageElkészült a Móricz Zsigmond utca burkolatfelújításának az első üteme. Az ÚT 2017-19 Program 29,5 millió forintos beruházásának műszaki átadásán Deák Lajosné önkormányzati képviselő, Bozai István városgondnok és Böröcz László, a kivitelező cég vezetője adtak tájékoztatást.

 

 

A környéken lakók régi vágya valósult meg a Móricz Zsigmond utca felújításával, fejezte ki örömét Deák Lajosné önkormányzati képviselő. „Az első szakasz készült el, körülbelül 3000 m² területen cseréltek burkolatot, illetve aknatetőket. Arra törekszünk, hogy az utca végig megújuljon még az idén, hiszen elég nagy a forgalom: az itt élők közlekedése mellett az átevezető szerepe is jelentős az utcának, az Öreghegy felől sokan erre jönnek a Belváros felé, mentesítve a Berényi utat, illetve a Király sort.” A képviselő az Önkormányzat útfelújítási programjával kapcsolatban megköszönte a Városgondnokságnak és a kivitelezőnek a gyors és pontos munkát.

Böröcz László
, a kivitelező Útéppark Kft. cégvezető tulajdonosa megerősítette, hogy a burkolatcserére nagy szükség volt az utcában, valamint régiek voltak, elhasználódtak a csatornaöntvények, mintegy ötven darabot újakra kellett cserélni.

Az ÚT 2017-19 Programmal kapcsolatban Bozai István városgondnok elmondta: „Az idei évben már több mint 900 millió forint értékű munkánál járunk, amelyek döntő többségének a munkaterület-átadása megtörtént, több mint egy negyed része már el is készült. 90-nél több helyszínen hajtunk végre út-, járda- és parkolófelújításokat, és egy-két park felújítása is belefér a programba. Jól haladunk, az eredeti tervek szerint az idei év munkálatai várhatóan ősz végére befejeződnek.”

A Móricz Zsigmond utca burkolatfelújítási munkái a május 22-én kezdődtek meg. A beruházás során a rossz állapotú burkolat kopócseréje valósult meg 5+1 cm vastagságban az utca két szakaszán, a Széna tér – Hotel Vadászkürt között 945 m²-en, valamint a Hotel Vadászkürt – Huba köz között 2015 m²-en. A régi kopóréteg marása után kicserélték, illetve szintre emelték az aknafedlapokat, víznyelőrácsokat.

A kivitelezés bruttó 29,5 millió forintos beruházásból valósult meg a Városgondnokság ÚT 2017-19 programjának keretében. A Móricz Zsigmond utca II. ütemének (a Géza utcáig) burkolatfelújítása is megvalósul még idén, jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik a kivitelező kiválasztására.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >