Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A tóparti retro-srácok Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2017. július 13.
ImageRendületlenül hasít a retro világszerte, Magyarországon pedig különösen. Elsősorban a könnyűzenében, de a ruhatárunkból is sokszor visszaköszön a korábbi évtizedek, kiváltképp a sok tekintetben korszakosnak tekinthető 80-as évek divatja, mint ahogy az élelmiszerboltok polcain is aratnak a jól megszokott nosztalgikus márkák és termékek.

 

 

Igaz, csomagolásukban inkább, mint ízvilágukban, dehát bizony ez sokat számít mindenben, még ebben is. Emberi vonatkozásban is sokan vagyunk "régi bútordarabok", akik a 70-es, 80-as, 90-es évtizedekben nőttünk fel, voltunk serdülők, vagy fiatal felnőttek.

Ez, a most 40-es, 50-es éveit taposó korosztály ismeri az eredeti ízeket, öltözékeket és zenéket, s többségében gyakorta újraéli a régi élményeket egy-egy jó zeneszám meghallgatásával, időnként pedig még arra is "vetemedik", hogy elmegy egy jó kis nosztalgiabuliba és kitombolja magát. Olyanok azonban igen kevesen vannak, akik a maguk előadói vénáját az "aranykorból" inspirációt merítve nagyszülői korban, vagy ahhoz közeledve domborítják ki. Megszállottak? Kicsit őrültek? Meglehet, de erőfeszítéseikért, azért, hogy egy rég elmúlt, de rengeteg újat hozó és megszámlálhatatlan élményt adó korszakot tartanak kicsit életben, s tárnak a mai ifjúság felé, a legmagasabb szintű kalaplengetést érdemlik.

Velence kiváltságos település, volt honnan meríteniük a helyi (akkori) fiataloknak, hiszen pezsgő buliélet folyt már itt a 80-as évek elejétől, amikor az Arató Disco, a Cápa vagy a Lido előtt hosszú sorokban álltak viszonylagos türelemmel pénteken és szombaton esténként főszezonban, hogy bejussanak egy jót táncolni, kikapcsolódni, majd aztán éjjel a mólón kiszellőztessék magukból a korábbi fáradalmakat. Szép volt, rég volt! A város két "elvetemült" nosztalgiaimádója, Szalmás Gábor, azaz Dj Smash (a felső képen) és Hamar János áll ezúttal fókuszunkban. Amennyiben valaki most azt várja, hogy mélyinterjú készül velük, annak csalatkoznia kell. Egyszerűen csak írok róluk, mert főszezon van, mert jönnek a nosztalgikus emlékek, amelyek kapcsán nekem Velence tekintetében ők ugranak be azonnal, s mert mind a ketten megérdemlik, hogy szó essék róluk, tevékenységükről.

Szalmás Gábor nem velencei "bennszülött" de hosszú évek óta a településen él, s viszi jó hírét országszerte, ahol éppen zenei rendezvényen közreműködik, akár lemezlovasként, akár "csak" koncertek, események fény- és hangtechnikai felelőseként. Dolgozott rádiókban is, megszállottja a 70-es, 80-as évek zenéinek, az olasz vonalat kiváltképp szívesen preferálja. Ha van ember, akit nehéz kitessékelni a diszkós pult vagy a rádió keverőpultja mögül, ha egyszer nekiáll zenélni, az ő. Akár napokon keresztül képes lenne lankadatlan lelkesedéssel táncoltatni és szórakoztatni, ha nem lenne a kezdés után néhány órával vége is egy eseménynek... Számára a szórakoztatás jelent mindent, munkát, a hobbit, a szerelmet. Szerencsés ember, azt csinálja, amit szeret.

Hasonlóképpen szerencsés Hamar János is, ám ő egészen más megközelítésből űzi a retrót: énekel! Újraértelmezett klasszikusokat és saját, vadonatúj dalokat is. A szövegei találóak, a zenéje többségében kiváló, s előadónak sem ügyetlen, bár érződik, hogy nem képzett énekes, s nem a színpadon nőtt fel, ugyanakkor az, hogy 40 felett bevállalta - a mixek és remixek készítésén túllépve - saját produkcióit, az mindenképpen tiszteletre méltó. Az Emlékgyár című dalával a Velencei-tavat is népszerűsíti kicsit, legújabb szerzeménye, a Buta gyerek zenéjét pedig nem kisebb név, mint DJ Lotters, azaz Lotters Krisztián remixelte. Ahogy ő maga fogalmaz: "Az igazi zenész nem követi a divatot, hanem divatot diktál. Az igazi zenész saját magát adja és nem akar másoknak megfelelni." Főleg, ez utóbbi az ami nagyon igaz rá vonatkoztatva. Tényleg magát adja, és örömmel dalol. Ha ezzel még másoknak is örömet okoz, az már csak hab a tortán.

Itt nyár közepe, a bulizás, a nosztalgiázás legfőbb ideje. Sérót belőni, tengerészcsíkos pólót és Tisza cipőt felvenni, irány a party!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >