Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Elkezdődött a Napraforgó tábor harmadik turnusa
Elkezdődött a Napraforgó tábor harmadik turnusa Nyomtatás E-mail
Írta: Fejér Tamás   
2017. július 18.
ImageAz Új Nemzedék Közösségi Tér nyitotta a harmadik turnust a Napraforgó Városi Napközis Táborban. A Bregyó Sportcentrumban társasjátékokkal, csapatépítő játékokkal, pályaorientációval várták a közel 400 gyerekeket.

 

 

Kiköltözött az Új Nemzedék Közösségi Tér a bregyó-közi Napközis táborba. A hétfőn induló harmadik tábori turnus első napján a gyerekek életkorához igazított játékokkal, csapatépítéssel, pályaorientációs foglalkozással érkeztek a táborlakókhoz. A Közösségi Térben is megtalálható játékok közül a Twister volt a legnépszerűbb a Bregyóban, de a klasszikus Ország-város sem maradhatott ki a délelőttből.

Idén is hat héten át fogadja a Napraforgó Városi Napközis Tábor a gyerekeket. Hétfőn közel 400-an voltak a harmadik turnus első napján a Bregyóban, ahova továbbra is folyamatosan zajlik a jelentkezés, regisztrálni legkésőbb a kezdés előtt három nappal szükséges a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címen.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >