Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Fájó vereség Szlovéniában Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2008. december 10.

ImageAz Alba Volán újabb "négypontos" mérkőzést veszített el, ezúttal Ljubljanában, így a rájátszásért folytatott harcban rendkívül közel kerültek hozzánk a riválisok. - Igen hamar emberhátrányba került a három sorral kiálló Volán ezen a fontos találkozón, már az első percben kiállította Byströmöt a játékvezető. Remekül kivédekeztük a hátrányt, majd az első adandó emberelőnyünkből megszereztük a vezetést - Palkovics volt eredményes. (0-1) A folytatásban többet támadott a Volán, de újabb gólt már nem sikerült elérni, még fóból sem. Az 5-11-es kapuralövési arány sejteti a játék képét.

A második felvonásban aztán megváltoztak a dolgok. Kettős emberelőnyben egyenlített a hazai csapat Mitchell révén, majd rögtön ezután kaptak egy újabb fórt, amelyet Yarema használt ki. (2-1) A harmad hátralevő kilenc percéből négyet előnyben töltött a Volán, de ez sem volt elég az egyenlítéshez.

A befejező húsz percben hamar kiküldött egy szlovént a bíró, de megint nem tudtuk kihasználni a helyzetet. Hamar fordult a széljárás, rövid egymásutánban Benk, Byström és Palkovics is a büntetőpadon találta magát. Az első két kisbüntetést kivédekeztük (ebből közel fél perc kettős hátrány volt), és Palkovics kiállítása is letelt már, de a veszélynek nem volt vége: Music kettőre növelte a hazaiak előnyét. (3-1) Elik fegyelmezetlensége felcsillantotta a felzárkózás esélyét hat és fél perccel a vége előtt, de ez a fór is kimaradt. A végén még lehozta kapusát Sator mester, de ez sem segített.

Az Alba Volán vereséget szenvedett, ám még mindig a rájátszást érő nyolcadik helyen áll, igaz előnye egy pontra olvadt a kilencedik és a tizedik helyet elfoglaló Graz és Ljubljana előtt.

Olimpija Ljubljana - Alba Volán 3-1 (0-1, 2-0, 1-0)
Ljubljana, 3500 néző, vezette: Altersberger, Hofstaetter, Widmann.


Olimpija Ljubljana: Sila - Mitchell, Kuznik, Pance, Elik, Banham, Tavzelj, Groznik, Intranuovo, Vnuk, Music, Pavlin, Petrilainen, Yarema, Zupancic, Hocevar, Cvetek, Kralj, Golicic, Ropret. Vezetőedző: Randy Edmonds.


Alba Volán: Szuper - Horváth, Tokaji, Vaszjunyin, Ocskay, Palkovics, Martens, Byström, Hegyi, Martz, Kovács, Forsyth, Jobb, Sofron, Fekete, Benk. Vezetőedző: Ted Sator.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >