Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Elindult az Alba Regia Jazz Feszt
Elindult az Alba Regia Jazz Feszt Nyomtatás E-mail
Írta: Kész-Varga Mónika   
2017. augusztus 08.
ImageA Múzeum Díszudvarán az Equinox, míg a Bartók Béla téren a Babos-László-Tátrai Trio koncertjével vette kezdetét tegnap este az Alba Regia Jazz Feszt, mely három napon keresztül sorakoztatja fel Székesfehérvár jazz és funk zene rajongóinak a stílus ismert képviselőit. Mindkét helyszín ingyenesen látogatható.

 

 

Az idei évben az Alba Regia Jazz Feszt nagyszínpada új helyszínen, a Bartók Béla téren várja a zenerajongókat, míg a kisszínpad a már korábbi években bevált területen, a Szent István Király Múzeum Díszudvarán került felállításra. A jazz és funk zenei műfajnak helyet adó két belvárosi helyszín mindegyikén kora este érdeklődők várták a fellépő zenekarokat, különösen az új helyszínen.  

Mint azt Mits Gergő főszervező elmondta, az idei helyszínváltással az volt a céljuk, hogy a Bartók Béla teret visszahozzák a város körforgásába, és élettel töltsék meg. Meglátása szerint ez az "intimebb jellegű" tér nagyon hangulatos lett a színpaddal, a közel négyszáz főnek helyet biztosító székekkel körberakva, valamint a borokat árusító standokkal. S úgy tűnt, a helyszín valóban elnyerte a közönség tetszését, akik igazán meghitt és kellemes környezetben hallgathatták a kedvelt zenekarok koncertjeit. A háromnapos jazz fesztivállal párhuzamosan ugyanis szerdáig itt zajlik Székesfehérvár 1. szabadtéri borfesztiválja is, ahova már 16 órától várják minden nap a borkedvelő közönséget. 

A jazz feszt első fellépője az Equinox volt, akik a Múzeum Díszudvarán zenéltek. A 20 éves múlttal rendelkező zenekar két éve játszik jelenlegi felállásában, hét zenekari taggal. A mai estén az egy hónappal ezelőtt megjelent CD-jükről játszottak dalokat. Majd utánuk 20 órától a Singer Street szórakoztatta a közönséget.
A Bartók Béla téri nagyszínpadon elsőként a három Liszt-díjas gitáros, vagyis Babos Gyula, László Attila és Tátrai Tibor lépett fel triójukkal, illetve egy basszusgitárossal és egy dobossal kiegészülve. Mint azt László Attila elmondta, nagy örömmel jöttek az Alba Regia Jazz Fesztiválra, mely egy nagyon régi hagyománnyal rendelkező rendezvény. Hozzátette: csodálatos a helyszín, nagyon jól érzik magukat, s remélik, hogy ezzel a közönség is hasonlóképp lesz zenéjüket hallgatva, amelyek saját szerzeményeik.  A triót 21 órakor a United Experience követi.  

A Magyarország legtehetségesebb jazz-dobosaként számon tartott, Arany Dobverő-díjas Borlai Gergő Los Angelesből érkezett a fesztiválra és holnap 21 órakor lép színpadra a Bartók Béla téren a Mike Gotthard Electric Shock dobosaként. Míg előtte, 19 órakor a Vörös Janka e-series ad koncertet. A múzeumi kisszínpadon kedden a BBNQ & Pocsai Kriszta, valamint a Ludányi Tamás Quartet lép fel.
A Nagyszínpadon szerda este Harcsa Veronika Gyémánt Bálinttal közös akusztikus duója, valamint a Random Trip zárja a fesztivált, míg a kisszínpadon a Gudics-Vörös Trio és a Bogdán Norbert zenekar. 

A programok részleteiről a http://www.albaregiafeszt.hu/program/ oldalon lehet tájékozódni.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >