Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Felvonulással és gálaműsorral búcsúztak a táncosok
Felvonulással és gálaműsorral búcsúztak a táncosok Nyomtatás E-mail
Írta: Stettler Zsuzsanna   
2017. augusztus 18.
ImageLátványos belvárosi felvonulással és gálával búcsúztak a néptánccsoportok tegnap este Székesfehérvártól és lelkes közönségüktől. A Mallorcáról, Finnországból, Grúziából, Bosznia-Hercegovinából és Törökországból érkezett együttesek, valamint a házigazda Alba Regia Táncegyüttes varázsolt fergeteges hangulatot, ízelítőt adva jellegzetes táncaikból.

 

 

A Táncházból indult a látványos táncos-zenés forgatag, azaz a XXII. Nemzetközi Néptáncfesztivál vendégegyütteseinek felvonulása. A néptáncosok és az őket kísérő zenészek a Belváros több pontján is megálltak, hogy a népes közönséget egy-egy rövid bemutatóval varázsolják el, és magukkal hívták őket egészen a Zichy színpadig – itt közös gálával zárult az ötnapos tánckavalkád, amely kiszínezte a Székesfehérvári Királyi Napok idei programsorozatát is.

A fesztiválon résztvevő csoportok képviselői nemzeti lobogóikkal vonultak a színpadra, ahol az idei évben is emlékplakettet vehettek át, majd fergeteges produkciókkal búcsúztak Székesfehérvártól. Mallorca, Finnország, Grúzia, Bosznia-Hercegovina, Törökország és hazánk néptánchagyományaiból kapott ízelítőt a Zichy liget előtti teret, valamint a nagylelátót megtöltő népes közönség.

A táncosoktól a gálán dr. Cser-Palkovics András polgármester búcsúzott. „A néptáncfesztivál régóta szép hagyománya Székesfehérvárnak, a Királyi Napok rendezvénysorozatának a szíve és a lelke.” – emelte ki köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere, aki örömét fejezte ki, hogy az elmúlt napokban rengetegen jöttek el, hogy találkozzanak a tánccsoportokkal. A résztvevő együtteseknek megköszönte, hogy elhozták kultúrájukat, zenei, ének- és tánchagyományaikat, és a záró gálán is megörvendeztették fergeteges produkcióikkal a fehérvári közönséget.

Más nemzetekkel összetéveszthetetlen népviselet, hegyvidéki férfitáncok jellemzik a grúz Mangi csoport műsorát. Az akadémiai csoportból alakult, 2004 óta működő együttes Tbilisziből érkezett. Izgalmas koreográfiákat mutattak be, amelyeket az öltözékük díszeként viselt fegyverek tettek még különlegesebbé. A Kazbeguri tánccal egészen Grúzia északi hegyvidékéig röpítették a közönséget, erőteljes, szigorú mozgásokkal szimbolizálva a hegyi emberek szívósságát.

A Rovaniemiből érkezett finn csoport vidám karéliai táncokat gyűjtött csokorba, amelyeket lassú énekkel és versmondással kísértek. A negyven éves fennállását ünneplő Siepakat néptánc és népzene csoport kétszáz tagja között több generáció képviselteti magát, a fehérvári fesztiválra is fiatalok és idősebbek közösen érkeztek. Küldetésüknek tekintik a finn népi hagyományok átadását a felnövekvő generációknak.

Magyarországon nem, de Székesfehérváron először mutatkozott be a török Atafolk tánccsoport, akik hazájuk fővárosában működve őrzik az anatóliai hagyományokat. Műsorukban a váltakozó ritmusú, dudával és dobbal kísért szabadtéri tánc, a Halay szerepelt elsőként. A hímzett keszkenő nem maradhatott el: a Hora elnevezésű, a Fekete-tenger vidékére jellemző vendégköszöntő tánc során is ez kapott szerepet.

Sumadija, Goranine, Cafanine – ezekkel a nemzeti táncokkal készült a gálára a Bosznia-Hercegovinát képviselő együttes. Hagyományőrző tevékenységük során nemcsak a néptánc, hanem a népzenei és az énekes forrásanyagokat is bemutatják. Az 1995-ben alapított csoportnak mintegy kétszáz tagja van, rendszeresen televíziós szereplések során és külföldi fellépéseken mutatják be nemzetük jellegzetes táncait.

A mallorcai együttes öt táncot mutatott be, amelyek közül a leglátványosabb a Boléros és a Jota volt. Ez utóbbi a jellegzetes spanyol táncok gyűjtőneve, amelyeknek minden tartományban egyedi változata alakult ki, de érdekesség, hogy a táncot kísérő zenét is így nevezik. Egy úgynevezett ’lopós táncot’ is megismertettek, amikor a párok egymástól lopják el partnereiket. Mallorcai jellegzetesség egyébként az is, hogy a táncot a nő vezeti, akit a férfi kísér.

Az Alba Regia Táncegyüttes lépett utoljára színpadra, akik immár 22. alkalommal házigazdái a Nemzetközi Néptáncfesztiválnak. Az idén 68 éves fennállását ünneplő Európa-díjas néptáncegyüttes 2014-ben sikeres utat járt be a Fölszállott a páva televíziós népművészeti vetélkedőn, ahol elnyerte a „Vidéki Hagyományőrzés” különdíját. Nyárádsellyei táncokkal készültek a csütörtöki gálára, amelynek koreográfiáját Molnár Gábor készítette, az albásokat ezúttal is a Galiba zenekar kísérte.

A gálát igazi örömtánccal és –zenével koronázták meg a résztvevő együttesek. Több mint száz táncos és húsz zenész töltötte meg a színpadot és a színpad előtti teret, közös meglepetés-fináléjukat véget nem érő vastapssal hálálta meg a közönség.

Néhány nap múlva ismét a néptáncosok veszik majd birtokba a Zichy színpadot: augusztus 20-án este 19 órától „Táncra, magyar” címmel az Alba Regia Táncegyüttes és az erdélyi Bekecs Táncegyüttes ad közös műsort. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >