Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Szent László lovasszobor Nagyváradon
Szent László lovasszobor Nagyváradon Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2017. szeptember 12.
Image„Örömmel olvastam Böcskei László nagyváradi megyés püspök kezdeményezését. Természetes, hogy Szent István városa ebben a kérdésben is szívesen áll Szent László városa és az ott élő magyar közösség mellé.” – írja közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András.

 

Szent István és Szent László városát, Székesfehérvárt és Nagyváradot a magyarság történelme sok évszázada összeköti, az együttműködés azonban a mában is nagyon fontos. A magyar közösségek tagjai az élet minden területére kiterjedő együttműködések életre hívói és életben tartói, aminek jó példája a 2014-es, Szent Lászlót és korát megidéző Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron, vagy a Nagyváradon zajló Szent László-év számos rendezvénye.

A programok mellett többször szóba került már olyan maradandó emlékek létrehozása is, amelyek sorából kiemelkedhet az a Szent László-szobor, amelynek Nagyváradon történő felállítását múlt héten a nagyváradi megyés püspök nyilvánosan is kezdeményezte.

Dr. Cser-Palkovics András közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a nemes célra. Mint Székesfehérvár polgármestere az Erély Online cikkére hivatkozva írja: „Örömmel olvastam Böcskei László nagyváradi megyés püspök kezdeményezését. Természetes, hogy Szent István városa ebben a kérdésben is szívesen áll Szent László városa és az ott élő magyar közösség mellé.”

A Szent László Jubileumi Év még hátralévő programjairól adott tájékoztatást a nagyváradi megyés püspök, ahol a szimbolikus köztéri alkotásra vonatkozó fontos tervek is elhangzottak. Ezen a sajtótájékoztatón bemutatták a Nagyváradot egykor megalapító király lovasszobrának makettjét is, amelyet a várban állítanának fel, s amelyhez mindenki – köztük a magyarországi közösségek – támogatását is kérik majd.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >