Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Kovács Ferenc Fair Play-életműdíjat kapott Nyomtatás E-mail
Írta: FC Fehérvár   
2008. december 17.

ImageA Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága életműdíjjal tűntette ki klubunk egykori sikeredzőjét, tiszteletbeli elnökét, Kovács Ferencet. Feri bácsi a kedden, Budapesten, a Művészetek Palotájában tartott ünnepségen dr. Kamuti Jenőtől, a MOB főtitkárától, a hazai és nemzetközi Fair Play Bizottság első emberétől vehette át a kitüntetést.

- "Az igazi bajnok nem egyszerűen győztes. Több annál, olyan, aki megbecsüléssel tekint a legyőzött ellenfélre is!" - idézte Jacques Rogge, a NOB elnöke szavait az ünnepségen bemutatott kisfilm. 

S valóban, ez a mondat a legmesszebbmenőkig igaz Kovács Ferencre is, aki hosszú, sikeres pályafutására emlékezve is szeretetettel, megbecsüléssel emlékszik a "pályatársakra". Feri bácsi, aki két sikerkorszakban is vezényelte a Vidit - hiszen mind a Karsai-Kovács József fémjelezte gárda, mind a Csongrádi-Szabó féle alakulat a legszűkebb elitbe tartozott - az elismerést megköszönő, rögtönzött beszédében fontosnak tartotta kiemelni, hogy milyen nagyszerű társak között játszhatott, dolgozhatott - akár futballistaként, akár edzőként iparkodott.

Image
.

A mindkét "szerepben" nemzetközi kupadöntőig jutó mestert példamutató pályafutása során soha nem állították ki - de talán nem is ez a legfontosabb: többet nyom a latban az az általános sportemberi magatartás, azok az emberi értékek, amelyek egy nagy magyar edzőgeneráció tagjává, sajnos utolsó élő tagjává tették. Fantasztikus szeme, érzéke volt, van a játékhoz. Meglátásai mindig célba találnak, jóslatai kapcsán ritkán derült ki, hogy tévedett.

Most mégis azzal köszöntjük, reméljük "mellélőtt" Feri bácsi! Az ünnepi színpadon ugyanis azzal élcelődött, akit életműdíjjal tüntetnek ki, az általában túl van már a zeniten, számára közel az utolsó sípszó... Isten óvja Feri bácsit, kívánjuk maradjon ugyanolyan fiatalos, mint manapság, ünnepeljük együtt klubunk első bajnoki címét!

A többit meg utána megbeszéljük...

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >