Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Autómentesen a fenntartható fejlődésért
Autómentesen a fenntartható fejlődésért Nyomtatás E-mail
Írta: Muzsik Eszter   
2017. szeptember 15.
ImageKözös út, közös jövő – 2017-ben ezzel a szlogennel szólítják meg a résztvevőket az Európai Mobilitás Hét szervezői. Több program is várja a város óvodásait, iskolásait és persze a felnőtteket is szeptember 16-22. között Székesfehérváron: a városismereti sétákon az épített környezettel ismerkedhetnek, a Zöld Fehérvár program gyalogos túrái a város tanösvényein kalauzolják végig az érdeklődőket.

 

 

Az Európai Mobilitási Hét a fenntartható városi közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre igyekszik ráirányítani a figyelmet. Az Európai Bizottság Mobilitási és Közlekedési Főigazgatósága ajánlása alapján a minden év szeptemberében megrendezett kampány célja, hogy a gépkocsival való közlekedés ellenében a közösségi közlekedés, illetve más közlekedési módok, például a kerékpározás felé terelje az embereket. Székesfehérvár évek óta részese az eseménysorozatnak – így lesz ez ebben az évben is. A rendezvényekkel elsősorban a fiatalabb korosztályokat próbálják meg elérni, hiszen a környezettudatosságra való nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Ennek a törekvésnek megfelelően a Gaja Környezetvédő Egyesület felhívással fordult a város iskolái felé, hogy a Mobilitási Héthez kapcsolódóan szervezzenek intézményen belüli programokat, amelyek a gyerekek mellett a szülőknek is vonzóak lehetnek.

A Székesfehérvári Városi Természetbarát Szövetség Zöld Fehérvár programjában Fehérvár természeti értékeit ismerhetik meg a diákok az Aszalvölgyi árok, a Rácbánya területére és a Palotavárosi tavak környékére szervezett gyalogos túrákon, amelyekre előzetes regisztráció szükséges: a jelentkezéseket szeptember 15-ig a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címre lehet elküldeni vagy hétköznapokon a 20/358-1235-ös telefonszámon jelezhetik az osztályok. A rendezvény hetében a túrákon résztvevő diákok a KNYKK támogatásának köszönhetően térítés nélkül utazhatnak a helyi járatos buszokon a helyszínekre. Az ehhez szükséges menetlevelet a www.gajaegyesulet.hu oldalról lehet letölteni. A túrákhoz Zöld élet a szürke városban címmel fotópályázat is kapcsolódik, a diákok 3-3, a túrákon készített, A/5-ös méretű képpel pályázhatnak. A beadási határidő: 2017. október 14., a képeket a Civil Központ földszinti 5. számú irodájába várják. A fotókból novemberben nyílik majd kiállítás a házban.

Az épített környezet megismerésére, Székesfehérvár szobrainak, emlékműveinek, emléktábláinak a felkeresésére hív belvárosi sétaprogramjával a Fejér Megyei Honismereti Egyesület szeptember 15-25. között. A sétához feladatlap kapcsolódik, amelyet szintén a Gaja Egyesület honlapjáról tölthetnek le az érdeklődők.

Közös út, közös jövő
címmel rendeznek konferenciát a Hiemer-házban szeptember 19-én 14 órai kezdettel, amelyre az iskolák diák-önkormányzati „zöld” képviselőit várják a szervezők. Az esemény előadói: Mészáros Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium osztályvezetője és Májer László, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság századosa.

A rendezvénysorozat zárása hagyományosan az Autómentes Nap, amelyre idén is színes programokkal készülnek a szervezők. Szeptember 22-én, pénteken délelőtt, 9-13 óra között a Várkörutat a Bíróságtól a Romkert-körforgalomig az autók helyett mindenféle két-, esetleg háromkerekű, „kenyérgőzzel” hajtott járgányok lepik el: idén is lesz az óvodásoknak kismotoros, futóbiciklis felvonulás, amelyre már most lehet jelentkezni a www.fehervariprogram.hu oldalon. Az indulás előtt szakemberek beszélnek a gyerekeknek a rájuk vonatkozó közlekedési szabályokról, a felvonulás után pedig, a Mobilitási hét szlogenjéhez kapcsolódva, közösen készíthetnek rajzokat az aszfaltra.

Az általános iskolásokat öt állomásból álló játékos vetélkedőre várják ezen a pénteken a Várkörútra: a kerékpáros KRESZ-pálya, a bicikli kötelező felszereléseinek felismerése, a biciklis KRESZ-teszt kitöltése, valamint az óriás kirakós játék mellett a felnihajtó versenyen is meg kell mutatniuk az osztályoknak, ki közöttük a legjobb. Az az osztály, amelyikből a legtöbben érkeznek majd biciklin, rolleren vagy más hasonló, alternatív eszközön, elnyeri a Legmobilisabb osztály 2017 címet is az értékes díj mellé.

Az Autómentes Nap programján részt vesz a Magyar Kerékpáros Klub Székesfehérvár és Térsége Területi Szervezete, tagjaik ismeretterjesztő szakmai anyagokat hoznak magukkal, tanácsokat adnak a kerékpárok őszi-téli felkészítéséhez, és lakatolási tippeket is szerezhetünk tőlük. A Gaja Környezetvédelmi Egyesület környezeti tanácsadó szolgálattal, napelemes bemutató eszközökkel és ökológiai lábnyomszámítással várja az érdeklődőket.

A programokat Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felhívása alapján a Fehérvári Programszervező Kft. rendezi meg, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési és Közműellátási Irodája, a Fejér Megyei Honismereti Egyesület, a Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség, a KNYKK és a Gaja Környezetvédő Egyesület közreműködésével.

A részletes program a www.fehervariprogram.hu oldalon olvasható.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >