Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Kulturális Örökség Napjai Székesfehérváron
Kulturális Örökség Napjai Székesfehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2017. szeptember 15.
ImageOrszágszerte műemléki épületek százai nyitják meg kapuikat a hétvégén, a Kulturális Örökség Napjain. Az épített kincseink ünnepéhez ismét csatlakozik Székesfehérvár, ahol szombaton és vasárnap nyitva állnak a Szent István Király Múzeum kiállítóhelyei, az Árpád fürdő, a szerb templom, a megyei levéltár, de több alkalommal lesz belvárosi séta is. Vasárnap a Nemzeti Emlékhelyen kiállítás nyílik, amely egyedülállóan interaktív módon mutatja be az egykori koronázó bazilikát.

 

Szeptember 16-án, szombaton 11.00 órakor a Nemzeti Emlékhelyen Szabados György történész  „Fejjel nagyobb mindenkinél”  című történelmi előadását kísérhetjük figyelemmel Szent Lászlóról és III. Béla királyról, majd 20.00, 20.30 és 21.00 épületvetítés lesz a Mauzóleum homlokzatán.Az Árpád Fürdőben 8.00–10.00 óra között, a Szerb Ortodox Templomban és az MNL Fejér Megyei Levéltárában igény szerint 10.00–17.00 óra között tartanak épületvezetést. Belvárosi séták is indulnak a Nemzeti Emlékhely bejáratától 13.30-kor Középkori templomok útja címmel, míg 15.00 órakor Mesélő templomok mottóval. A Szent István Király Múzeum Rendházának Díszudvarán 17.00 órakor a Vox Mirabilis kamarakórus koncertezik.

Szeptember 17-én, vasárnap 11.00 órakor a Nemzeti Emlékhelyen kiállítás nyílik, amely interaktív módon, gazdag látványelemekkel mutatja be a koronázó bazilika történetét az építésétől kezdve egészen napjainkig. A Hiemer-házban 14.00 és 15.30 órakor, az Árpád Fürdőben 8.00-10.00 óra között, míg a Szerb Ortodox Templomban 10.00-18.00 óra között lesznek épületbemutatók, ez utóbbi helyszínen 17.30-tól ad koncertet a Vox Mirabilis Kamarakórus. Aba-Novák Vilmos festőművész székesfehérvári alkotásainak megtekintésére 10.00 és 16.00 órakor indul séta a Nemzeti Emlékhelytől. A Barátság moziban 17.00 órától vetítik Faragó Annamária dokumentumfilmes, író „Menaságra repülj…” című alkotását.

A rendezvény ideje alatt a Szent István Király Múzeum összes székesfehérvári kiállítóhelye ingyenesen látogatható. Szeptember 15–17. között a Fekete Sas Patikamúzeum, a Rendház, a Csók István Képtár és a Nemzeti Emlékhely hosszabbított nyitvatartással, 09.00–20.00 óráig várja a látogatókat.

A KÖN programok ingyenesen látogathatóak, beleértve a vasárnap délutáni filmvetítést, amely azonban helyfoglaláshoz kötött. Regisztrálni lehet a http://baratsagmozi.hu/jegyfoglalas/ oldalon.  

A részletes fehérvári program elérhető az alábbi linken:
http://fehervariprogram.hu/313-kulturalis-orokseg-napjai

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >