Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A közlekedés problémái és a biztonságos kerékpározás Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2017. szeptember 20.
ImageKözös út, közös jövő címmel szerveztek konferenciát a zöld diák-önkormányzati képviselőknek és tanáraiknak a Mobilitási Hét programsorozatában. A fenntartható fejlődésről és a biztonságos kerékpározásról tartottak előadást Mészáros Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium osztályvezetője, illetve Májer László rendőr százados.

 

 

Közös út, közös jövő címmel tartottak konferenciát a Hiemer-házban a Mobilitási Hét programjainak a keretében.

A rendezvény résztvevőit köszöntve Mészáros Attila alpolgármester a hagyományos programsorozat jelentőségét méltatta: a közlekedés és a környezetvédelem kérdései – mondta – minden tekintetben a legjelentősebbek közé tartoznak, nemcsak a városban, a térségben, hanem az egész országban. A megoldandó problémák között említette a székesfehérvári parkolás jelenbeli és jövőre vonatkozó kihívásait, majd a város nagy, környezetvédelemmel kapcsolatos fejlesztései közül a Sóstó-rehabilitáció és a Fehérvár Tüdeje program példáit emelte ki. Azt mondta, hogy a Mobilitási Hétnek –az óvodásoktól a nyugdíjasokig kisebb és nagyobb közösségeket megmozgató eseményei között –kiemelt programja a diákoknak szervezett konferencia, amiért köszönetet mondott a szervezőknek, megköszönte a közreműködők aktivitását és jó tanácskozást kívánt, majd mindenkit meginvitált a pénteki Autómentes Napra.

Mészáros Imre
, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium osztályvezetője a kezdetektől koordinálja az országos akciókat. Az Európai Mobilitási Hét céljának a bemutatását több szempont felvetésével közelítette meg – beszélt a közlekedésről, a közlekedés okozta környezeti problémákról, felvetett alternatívákat és megoldásokat, érintve az autonóm járművek és az intelligens közlekedés fogalmait is. Az Európai Unió törekvéseiből kiemelte azt a két célt, amely szerint 2030-ig zéró emissziós városi övezeteket alakítanak ki, valamint azt, hogy 2050-re a hagyományos hajtóanyagú járműveket ki szeretnék vezetni a forgalomból. Példaként említette Székesfehérvár Belvárosának autómentességét, illetve a Várkörútnak a 30-as övezetét – amely rendelkezések az élhetőbb város kialakítását szolgálják, a zöld rendszámú autók ingyenes parkolási lehetőségével együtt.   

A konferencia másik témaköre: „Kerékpárral biztonságosan” – Májer László, rendőr százados, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa a biciklizők számára veszélyes helyzetekről, utakról és a biztonsági óvintézkedésekről beszélt. A közlekedés résztvevőit számba véve a gyalogosokat és a kerékpárosokat érintő legfontosabb szabályok ismertetését követően a fontos kötelező felszerelésre és a jelzésekre hívta fel a figyelmet. Gondolkozz! Dönts! Cselekedj! – a balesetek megelőzésének lépéseit taglalva azt hangsúlyozta a gyerekeknek, hogy ne a rendőrök kedvéért közlekedjenek szabályosan, hanem a saját és embertársaik épségének érdekében. 

A konferencián jelen volt Juhász László környezetvédelmi tanácsnok és a szervező Gaja Környezetvédő Egyesület munkatársai. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >