Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Döntőjéhez érkezik a nyugdíjasok történelmi vetélkedője Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2017. szeptember 26.
Döntőjéhez érkezik az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület klubszervezetei számára meghirdetett történelmi vetélkedő. Idén III. Béla király uralkodása, Székesfehérvár története és híres személyei adják a témákat. Szerdán hat csapat méri össze tudását a Hiemer-házban.

 

Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület ötödik alkalommal hirdette meg az Árpád-házhoz kapcsolódó történelmi vetélkedőjét tagszervezetei számára. 2013-ban Szent István, 2014-ben Szent László, 2015-ben Könyves Kálmán volt a téma, míg tavaly a Könyves Kálmántól III. Béláig tartó időszakot dolgozták fel. Idén III. Béla, Európa egyik legkiválóbb lovagkirálya adta a központi témát, de készülnek a résztvevők Székesfehérvár híres személyiségeiből és történetéből a kezdetektől a török uralom végéig.

A döntőt beharangozó sajtótájékoztatón Csetényi Attiláné, az ARNYE elnöke úgy fogalmazott: idős korban nagyon fontos a szellemi képességek frissen tartása. A vetélkedő sikere azon is múlik, hogy a tudnak-e újat, friss tudásanyagot mutatni a résztvevőknek. Székesfehérvár története és híres emberei is jó témaválasztásnak bizonyulnak, hiszen városunkban mindig van felfedezni való. Hozzátette, a csapatok izgalommal, felkészülten várják a szerdai finálét.

A vetélkedő májusi elődöntőjén 17 csapat vett részt, közülük az a 6 csapat jutott tovább a szeptemberi döntőbe, amely 80 százalék felett teljesítette az 50 kérdéses feladatlapot. – mondta Fejes Rudolf, az ARNYE titkára. Hozzátette, hogy a finálés csapatokat különféle kihívások elé állítják, lesz egy kérdés-egy válasz, vagy egy kérdés-több válasz típusú példa, feleletválasztós kérdés, versfelismerés, sőt, a csapatoknak kiselőadást is kell tartaniuk előre meghatározott témában, a lehető legszínesebb módon. Mind a hat csapat ajándékban részesül, és október elején valamennyi döntőst elviszik egy kirándulásra.

A döntő elnöke ismét dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója lesz. Úgy véli, a 2013-as Szent István Emlékév eredményei tovább élnek, a vetélkedő pedig bizonyítja, hogy egy jó kezdeményezés gyökeret verhet. Az idei témaválasztás rendkívül szerencsés, hiszen III. Béla nagyon izgalmas személyiség volt, sok pozitívum, például az írásbeliség 1181-es bevezetése is az ő nevéhez fűződik. Hozzátette: a nyugdíjasokban megvan a vitalitás, az érdeklődés, a nyitottság, és örvendetes lenne, ha ezt a következő generációknak is átadnák.

A döntő szeptember 27-én, szerdán 9 órakor kezdődik a Hiemer-ház Báltermében, ahova szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >