Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Először Székesfehérvárra érkezik a teljes Seuso-kincs
Először Székesfehérvárra érkezik a teljes Seuso-kincs Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2017. október 09.
Először városunkba érkezik a Seuso-kincset bemutató vándorkiállítás. Az értékes leletanyag megismertetéséről szóló kormányhatározat értelmében hat megyei jogú városban szerveznek bemutatót. A Seuso-kincs kiállítás a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületében október 29. és november 19. között minden nap, meghosszabbított nyitva tartással várja majd a látogatókat.

 

Történelmi jelentőségű volt az a kiállítás, amely 2014. októberében nyílt meg A Seuso-kincs Székesfehérváron címmel és négy hónap alatt több mint 35 ezer látogatót vonzott – most újabb nagyszabású kiállítás készül. Szeptemberben született kormányhatározat arról, hogy az egykori Pannonia provincia területén fellelt, az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű lelete, az ún. Seuso-kincs vándorkiállítás hat megyei jogú városban kerüljön bemutatásra.

Az ókori római eredetű leletegyüttes hét darabját felvonultató korábbi tárlat megnyitóján tett ígéretet a fehérváriaknak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy ha a Magyar Kormánynak sikerül a brit magántulajdonban lévő, hiányzó darabokat visszaszereznie, akkor a teljes kincsleletet bemutatják városunkban.

Az első helyszín Székesfehérvár lesz – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Vargha Tamás miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Varga Benedek Imre, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. A fehérváriak, valamint Fejér megyében élők nevében megköszönve a Kormánynak és Lázár Jánosnak a megtartott ígéretet és bejelentették: október 29-én nyílik meg A Seuso-kincs kiállítás a Szent István Király Múzeum Fő utca 6. szám alatti épületében, ahol megkezdődött a Díszterem átalakítása, és a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen a helyi szakemberek már dolgoznak a tárlat előkészítésén.

Vargha Tamás államtitkár arról beszélt: öröm és megtiszteltetés számára, hogy Székesfehérvár országgyűlési képviselőjeként hozzájárulhatott a Seuso-kiállítás ismételt megrendezéséhez, és a második részben hazaszállított hét darab bemutatásához. Ugyancsak megtiszteltetésnek nevezte, hogy az országjáró körút során a székesfehérváriak és az ide érkező vendégek láthatják elsőként a kincseket.

Két okból is kivételes és izgalmas feladatnak tartja a kiállítás-sorozat megrendezését Varga Benedek Imre, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Egyrészt a Seuso-lelet Magyarország egyik legértékesebb műkincsegyüttese, másrészt rendkívül gyors és feszített tempójú lesz a bemutatóprogram, érintve az ország keleti és nyugati részét egyaránt. Fontos, hogy hazánk teljes lakossága részese lehessen az élménynek, és ezért ne kelljen Budapestre utaznia. Hozzátette, hogy a kiállítás minden városban egységes arculattal jelenik meg, és mindenhol egy, az adott régióra jellemző, hasonló jelentőségű tárlat kíséri. A Seuso-kiállítás infografikákkal, szövegekkel, többnyelvű tájékoztató füzetekkel és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal egészül ki, melyek könnyen befogadhatóvá és élményszerűvé teszik a tárlatot a laikus látogatók számára is. A főigazgató arról is szólt, hogy a Seuso-lelet európai szinten, a nagyságát, a mennyiségét és az értékét tekintve egészen kivételes jelentőségű.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott Magyarország Kormányának azért, hogy a Seuso-kincsek második részét is sikeresen visszaszerezte, és azt is megköszönte, hogy Székesfehérvár nyithatja a kiállító városok sorát. Kiemelten fontosnak nevezte, hogy az országjárásra induló tárlat megyei jogú városokba jut el, ami lehetővé teszi, hogy minél több helyen, minél többen láthassák a csodát. A tárlatnak helyet adó fehérvári díszterem átalakítása már elkezdődött, melyben a két múzeum szakemberei szorosan együttműködnek. 


Hozzátette, hogy A Seuso-kincs vándorkiállítás három héten át, október 29-től november 19-éig látogatható Székesfehérváron. A tárlat minden nap, meghosszabbított nyitva tartással várja majd a látogatókat a Szent István Király Múzeum Fő utca 6. szám alatti épületében. A megnyitó pontos időpontjáról és a látogatás feltételeiről a következő napokban születik döntés.

A kalandos történetű ötvösremek-együttes az 1970-es évek közepén került elő Székesfehérvár térségében, a Seuso-kincs eredete azóta foglalkoztatja a közvéleményt. A tárolóvitrinekben most együtt lesz látható mind a tizennégy, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből álló ókori római eredetű kincslelet.

A tárlat egy Székesfehérvárhoz és környékéhez kapcsolódó ókori római kori emlékanyagból ízelítőt adó kamarakiállítással egészül ki, amelyet Nádorfi Gabriella régész állít össze. Itt a Szabadbattyán határában, a Sárvíz - Malomcsatorna bal partján, a római korban hajózható Sárvíz folyó mellett feltárt Pannonia eddig ismert legnagyobb méretű, késő római kori épületről előkerült leletanyagból adnak ízelítőt.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >