Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Egymilliárd forintos kormányzati támogatás az alsóvárosi rét fejlesztéséhez
Egymilliárd forintos kormányzati támogatás az alsóvárosi rét fejlesztéséhez Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2017. október 13.
ImageSzékesfehérváron a Modern Városok Program keretében valósul meg a „Zöld város – Fehérvár tüdeje” program, ami újabb állomásához érkezett: a Kormány 1,1 milliárd forinttal támogatja a fejlesztés megvalósulását az alsóvárosi réten, a Palotavárosi tavak mögött.

 

 

A Modern Városok program keretében 2020-22-ig jelentős fejlesztési forrásból valósulnak meg fontos, életminőség-javító programok Székesfehérváron. A kórházfejlesztés, a középiskolai campus, az Alba Aréna multifunkcionális csarnok, a börgöndi repülőtér és ipari park fejlesztése, a Velencei-tó környékének turisztikai célú támogatása és a Fekete Sas Szálló rekonstrukciója mellett kiemelt programelem a „Zöld város – Fehérvár tüdeje” program, amely újabb lépéséhez érkezett: a Kormány egymilliárd forinttal támogatja a beruházás megvalósulását. A helyi közösséget szolgáló fejlesztéshez szükséges terület vételárát bocsátotta Székesfehérvár Önkormányzata rendelkezésére legújabb döntésével a Magyar Kormány.

A három ütemből álló program a Palotavárosi tavak mögötti alsóvárosi rét mintegy 100 ha-os területét érinti. Az élhetőbb város kialakításának, az ökológiai és környezeti terheltség csökkentésének céljából pihenőparkokat és szabadidős területeket alakítanak ki, és egy erdősávot is telepítenek. Ezzel a település biológiai aktivitásértékének szinten tartását, rekreációt nyújtó szolgáltatások létesítését, a magas belvíz csökkentését és a jelenleg műveletlen vagy részben művelt területek erdősítését is megvalósítják. A területet a város 2015 végén vásárolta meg, az 1,1 milliárd forint összegű kormányzati támogatással hamarosan elindulhat a beruházás.

Az alsóvárosi rét jelenlegi gazdasági terület besorolását az önkormányzat zöldterület (közpark) övezetre szeretné módosítani. Ezzel a környezetvédelmi és jogi lépéssel biztosítani tudjuk, hogy a területen ipari létesítmény ne jöhessen létre, hanem a rét a következő évtizedekben is zöld terület maradjon. Jelenleg a településrendezési terv felülvizsgálata zajlik, amely már tartalmazni fogja az átminősítést.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >