Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Zseniális íróparodia az élen
Zseniális íróparodia az élen Nyomtatás E-mail
Írta: Jávor Zsófia   
2017. október 13.
ImageA Bookline szeptemberi sikerlistáján több mint 32 új könyv szerepel, főként szépirodalom, szórakoztató irodalom és versek kerültek bele a kosárba. A nagy nevettető Bödőcs Tibor lett az első a nyomtatott és az e-könyvek között is, a második helyre Ken Follett Tűzoszlopa került, és Stephen King talán legfélelmetesebb és legizgalmasabb regénye szerezte meg a dobogó harmadik helyét.

 

 

Első helyre került a nyomtatott és az e-könyvek listáján is Búcsúszentlászló első számú poéngyárosa, aki másfél évtizeden keresztül élt köztünk rejtőzködő íróként, első kötetének megszületése pedig csak a véletlennek, némi sült szalonnának, Cserna-Szabó Andrásnak, és nem utolsó sorban Hamvas Bélának köszönhető. Bödőcs Tibor első könyve, az Addig se iszik, ugyanis zseniális paródiakötet, benne Karinthy Frigyes legpihentebb pillanatait megidéző stílusgyakorlatokkal, és irigylésre méltóan elegáns névsorral: Móricztól kezdve Hemingwayen át a jelen nagyjaiig, Bodor Ádámig, Jászberényi Sándorig.

Második helyen A tűzoszlop, Ken Follett Kingsbridge-trilógiájának zárókötete áll, amelyben Stuart Mária és Tudor Erzsébet árulásokkal, kémekkel és összeesküvésekkel megvívott háborújába röpít vissza minket a szerző - az új helyszínek és karakterek mellett a sorozat első részében szereplő katedrális is újra főszerephez jut.

Stephen King kivételesen gazdag életművének több csúcspontja is van, ám egyvalamiben minden kritikusa és rajongója egyetért: a szeptemberben harmadik helyezettként végző Az mind közül a legrémisztőbb. A szeptemberben világszerte nézettségi rekordot döntő mozifilm eredetije korhatáros megkötések és filmipari kompromisszumok nélkül mutatja be a Derry csatornarendszerében bujkáló vérszomjas bohócot, és vele szembeszálló Vesztesek Klubjának helyenként szó szerint szívbemarkoló történetét.

A szépirodalmi művek mindig ott találhatók a legkeresettebb könyvek között. Grecsó Krisztián Harminc év napsütése a szerző első tárcanovella-gyűjteménye, amelyben a tőle megszokott eleganciával lehel életet múltunk hol elfelejtett, hol már megszépült alakjaiba és helyszíneibe.

Závada Péter generációja legsokoldalúbb szerzője, aki slammerként, dalszerzőként, rapperként, drámaíróként, és nem utolsó sorban költőként is folyamatosan alakítja és színesíti Budapest kulturális térképét.  Szeptemberben megjelent harmadik verseskötetével, ami a Roncs szélárnyékban címet viseli, az ő a mind érettebbé váló, váratlan gondolattársításokkal teli lírai világába tehet utazást az olvasó.

Mészöly Miklós és Polcz Alaine a XX. századi magyar irodalom megkerülhetetlen párosa, akiknek életműve felbecsülhetetlen hatással volt és van írók egész nemzedékére.  A bilincs a szabadság legyen című hiánypótló kötetben ötvenhárom éven át tartó, korántsem mindig felhőtlen közös életük boldog és keserű pillanatait ismerhetjük meg, már-már zavarba ejtő közelségből.

Margaret Atwood A szolgálólány meséjének a sikere töretlen, megjelenése óta a sikerlista szereplője. A kötet orwelli ihletésű jövőjében a nők alávetetten és kisemmizetten élik mindennapjaikat. A regényt megjelenését követően Booker-díjra jelölték, 1987-ben elnyerte a rangos, sci-fiknek kijáró Arthur C. Clarke- díjat, idén pedig nagy sikerrel mutatták be a belőle készült sorozatot.

A szórakoztató irodalom legsikeresebb szerzői közül az őszi Bookline Top50-ből sem hiányozhat Paula Hawkins második, A víz mélyén című regénye. A női lélek és az emberi ösztön mélyére hatoló, boszorkányüldözéseket megidéző sztori ezúttal sem okoz csalódást. Nicola Yoon Minden, minden címmel megjelent regényének főhőse egy ritka betegségben szenvedő fiatal lány, akinek szerelmi története mind könyvben, mind filmen a közönség kedvence lett.

Náray Tamás önéletrajzi ihletésű könyvében, Az utolsó reggel Párizsban első részében indul időutazásra, hogy hőse, Dárnay Dávid sorsán keresztül fesse fel élete legnagyobb küzdelmeit és győzelmeit.

A mindig sikeres gyerekkönyvek közül néhány egészen különleges alkotást emelünk ki. Farkas Róbert Első könyvem az univerzumról című könyve gyereknyelven szól az univerzum legösszetettebb kérdéseiről. A szerző küldetése nem lehetetlen, pláne, hogy Farkas Róbert az ELTE Atomfizikai Tanszékének atomfizikusa. Boldizsár Ildikó könyve, a Mesék a felnőtté válásról pedig meseterápiás történeteivel a kamasz- és felnőttkor határán álló fiúknak és lányoknak segít a változás feldolgozásban, és elfogadtatni velük a felnőtté válás elkerülhetetlen csapdáit és szépségeit.

A legsikeresebb e-könyvek között Bödőcs Tibor után közvetlenül David Lagercrantz Mint az árnyék című regénye szerepel, ami a méltán híres skandináv krimik hagyományát folytatja. Harmadik legolvasottabb e-könyv pedig Michael Hjorth & Hans Rosenfeldt Méltatlanok című alkotása, ami egy svéd kisváros iskolájában holtan talált valóságshow-sztár körül bonyolódó történetet mutat be.

A mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el három évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta programját, hogy megkönnyítse a szülők könyvválasztását. A program 2017. augusztusától már a Libri könyvesboltokban is bemutatja a program által ajánlott gyerekkönyveket. Szerencsére sokan és sokat olvasunk gyerekeinknek, ezért is nagy segítség, hogy a Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy-egy kiemelkedő alkotást. Az október hónap kiemelt könyve a kamaszoknak szóló, rád talál kategória matricáját kiérdemlő Percy Jackson és a görög istenek című könyv lett.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >