Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A felsővárosi Szent Sebestyén parkban avatnak emlékszobrot Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2017. október 17.
A második világháború polgári áldozatainak emlékére avatnak szobrot csütörtökön a Szent Sebestyén parkban. Nagy Edit szimbolikus fehér márványszobra a tragédiák fájdalmas emlékét idézi, amit a családok a mai napig őriznek. A kezdeményezés a Honvédelmi Minisztérium, az Önkormányzat és a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség összefogásával valósul meg.

 

Felsővárosban nagyon sok polgári áldozata van a második világháborúnak: nemcsak a légitámadások, a megszállás során haltak meg civilek, hanem a később a földeken dolgozva is többen, köztük gyerekek. A tragédiák emlékét még ma is sok család őrzi – ez inspirálta a szobor állítását.

Brájer Éva
alpolgármester kifejezte, hogy az alkotás összefogással valósult meg: a város kezdeményezésére a Honvédelmi Minisztérium Vargha Tamás támogatásával rögtön az ügy mellé állt, ahogy a szellemiségében, értékrendjében is közel álló Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség. „Minden Felsővároson élő vagy onnan elszármazó pontosan tudja, hogy a második világháborúban milyen érintettsége volt a városrésznek, főként a civil áldozatokat tekintve. Itt gazdálkodók éltek, ez a városrész látta el a várost élelmiszerrel, és még a háború befejezése után is sok, a földeken játszó kisgyerek halt meg a bombák miatt…” A felsővárosi születésű alpolgármestert saját érintettségén túl történészekkel, lakókkal folytatott beszélgetése késztette, hogy a második világháború polgári áldozataira emlékező kezdeményezés mellé álljon.

„Emlékezni kell évfordulókon kívül is, és emlékezni kell a második világháború hőseire és áldozataira is.”fejezte ki Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, kiemelve, hogy az első világháborúban ugyan több katonát elvesztettünk, de a második világháború már közvetlen közelről érintette a lakosságot, hiszen nemcsak a harctereken zajlottak az események, hanem a városokban és a falvakban is. Elmondta, hogy Székesfehérvár kétszer is gazdát cserélt a harcok idején, a lakosok így különösen sokat szenvedtek; több családban élnek még az akkori apák, nagyapák leszármazottai, akik emlékeznek a tragikus eseményekre. 

Bobory Zoltán
, Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke azt mondta, hogy feladatuknak és hitvallásuknak tekintik az emlékezés ügyét. A Felsőváros, mint mondta, egy erős identitású, hagyománytisztelő városrész, ahol fontos a halottak, az áldozatok tisztelete. Kiemelte, hogy Nagy Edit fiatal szobrászművész az alkotó: az utókor általa is részesévé válik a háborúra való emlékezésnek.

A felsővárosi polgárokat Fekete Pál képviselte, aki 11 évesen élte meg az időszakot, és kitörölhetetlen emlékeket őriz a tragédiákról. Az áldozatok között volt például olyan légoltalmi szolgálatot ellátó férfi, akit az oroszok egy zsebben talált töltény miatt lőttek agyon egy motozás után; vagy ártatlan gyerekek, akiket nem lehet elfelejteni – fogalmazott.

Nagy Edit egy drámai alakot álmodott meg egy fehér márványtömbbe: a haldoklót ábrázoló torzó az ég felé emeli a kezét, a tragédiákban elhunytak szimbólumaként. A felsővárosi alkotás a Szent Sebestyén-temlom előtti parkban kap helyet. Az ünnepség október 19-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik, minden felsővárosit és városlakót, érdeklődőt várnak a megemlékezésre.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >