Kezdőlap arrow Kultúra arrow Hangverseny a háborús áldozatok emlékére
Hangverseny a háborús áldozatok emlékére Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2017. október 26.
ImageAz Alba Regia Szimfonikus Zenekar a Donnál elesett katonák és a II. világháború minden áldozatának emlékére tart halottak napi hangversenyt november 4-én. A Szent Imre-templomban a 90. életévét betöltő Borlói Rudolf Requimje fog felcsendülni, vezényel a Kossuth-díjas Medveczky Ádám. Az estet irodalmi műsorblokk nyitja.

 

A Donnál elesett katonák és a II. világháború minden áldozatának emlékére ad halottak napi hangversenyt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar november 4-én, szombaton 19.30 órakor a Szent Imre-templomban. A rendezvény sajtótájékoztatója Cserta Gábor előadásával kezdődött, aki Sinka István megzenésített versét tolmácsolta.

Ifj. Major István
, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója elmondta, hogy a hagyományos koncert üzenete megváltozott, sokkal gazdagabb tartalommal jelennek meg. A tavalyi évtől november 4-én, az ’56-os forradalom és szabadságharc leverésének napján rendezik meg a hangversenyt, amellyel nemcsak személyes halottainkra emlékezhetünk. Az idei koncert apropójához hozzátesz az is, hogy Borlói Rudolf a 90. életévét tölti be – ezért az ő, Rekviem című művét adják elő, ami a doni katasztrófa áldozatainak emlékére íródott; néhány hét választ el csupán ennek a katasztrófának a 75. évfordulójától. A mű ősbemutatója ugyan 2003-ban a Vörösmarty Színházban volt, de sok közös vonás van az idei előadással: az egyik a karmester személye, a Kossuth-díjas Medveczky Ádám fogja dirigálni a hangversenyt, valamint Schöck Atala alt énekművész is visszatérő szereplő. Bakonyi Marcell basszbariton idén debütál a darabban, énekelni a Budapesti Koncert Kórus fog, közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Érdekesség, hogy a hangversenyen maga a szerző is részt vesz.

A zenekarigazgató felhívta Borlói Rudolfot, aki annakidején Bobory Zoltántól kapta a felkérést a darab megírására a katasztrófa áldozatainak az emlékére: a szövegkönyv négy nap alatt készült el. A mű története szerint valaki ellátogat a Don-kanyarba, ahol a földből megszólalnak a csontok, elbeszélve az átélt borzalmakat, majd megjelenik az ördög, aki gúnyoskodik a történtek felett; a csontok ismét megszólalnak: „nem félünk a gonosztól”, és elhangzik a „Dies irae” a liturgikus szöveg szerint. Végül gyászban elcsendesedik a darab, amit egy ima zár.

Bobory Zoltán
, a Vörösmarty Társaság elnöke meghatottságát és boldogságát tolmácsolta, hogy a zenekar vállalta ezt a szolgálatot. Elmondta, hogy nincs még egy ilyen komoly zenemű a második magyar hadsereg emlékére – a város dicsősége is, hogy ez elhangzik, hiszen Székesfehérvár érintett a történelmi eseményekben, így nem a feledés épít emléket a hősöknek. A „Rekviem a Don hőseiért” című műsorblokk T. Maklári Éva, Cserta Gábor és Bobory Zoltán előadásában hangzik el: esszenciája annak az összeállításnak – négy verssel és két énekkel –, amivel az országban sok helyen és a határon túl is jártak.

Az estre jegyek vásárolhatók a Vörösmarty Színházban a zenekar új jegypénztárában, a Fehérvári Jegyirodában és online a www.arso.hu oldalon.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >