Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Albások díjesője Tatabányán Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2017. november 08.
ImageÖtödik alkalommal rendezték meg Tatabányán a neves Agora Koreográfiai Versenyt. A programban 18 csapat vett részt, köztük az Alba Regia Táncegyüttes, amely több díjat nyert, például a „Legjobb tánckari teljesítmény” elismerést is.
 
 
A Vértes Agorája és az Alapítvány Tatabánya Tánckultúrájáért – Bányász Táncegyüttes szakmai seregszemléje bemutatkozási lehetőséget biztosított a hivatásos és amatőr koreográfusok számára egyaránt. A versenyprogram során a táncosok felkészültségét, a bemutatott koreográfiák technikai és művészi kivitelezését értékelte a neves szakemberekből álló zsűri, Hortobágyi Gyöngyvér, Juhász Zsolt és Árendás Péter személyében.
 
Érkeztek versenyzők Budapestről, Hódmezővásárhelyről, Kisbérről, Székesfehérvárról, Győrből, Sopronból, Tatabányáról, Pozsonyból, Kistarcsáról, Komáromból, Szombathelyről és Ajkáról.
 
A kétrészes versenyprogram alapján a szakmai zsűri Koreográfiai I. helyezéssel díjazta az Alba Regia Táncegyüttes előadásában Molnár Gábor: „Esik eső, hull a zápor” című, magyarózdi férfitáncokat bemutató koreográfiáját, valamint Koreográfiai III. helyezéssel méltatta Gőbölös Gábor és Majoros Róbert „Ígéret havába” című bodrogközi összeállítását.
 
A versenynapon a „Legjobb tánckari teljesítmény” elismerést is a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes tudhatta magáénak.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >