Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Szent Istvánhoz méltó emlék
Szent Istvánhoz méltó emlék Nyomtatás E-mail
Írta: Simon Rita   
2017. november 20.
ImageÚjabb topográfiai füzet jelent meg a Magyar Városkutató Intézet gondozásában Székesfehérváron. A kiadvány Dr. Demeter Zsófia "Szent Istvánhoz méltó emlék". Városfejlesztés két ünnep között Székesfehérváron című munkájából készült. A füzet bemutatására sajtótájékoztatón került sor, amelyen részt vett a szerző és Váczi Márk, a Magyar Városkutató Intézet munkatársa.

 

 

A Magyar Városkutató Intézet Műhelytanulmányok a műemléki topográfihoz füzetsorozata azzal a céllal jött létre, hogy megismertesse az érdeklődő közönséget a helyi épített örökséggel.

A kiadványok betekintést nyújtanak egy-egy város, és környékének különböző történelmi korszakaiba, mindennapi életébe, fontosabb eseményeibe, és az épített értékek sorsának alakulásába, ide értve a magán- és középületeket, szobrokat és köztéri alkotásokat, műszaki létesítményeket. Eddig öt füzet jelent meg, amelyek Veszprémhez és Egerhez kötődő tematikus tanulmányok voltak.

Jelen kötet az első székesfehérvári munka, amelynek szerzője Dr. Demeter Zsófia történész. Székesfehérváron az 1931-1941 közötti időszakban, a Csitáry-érában korábban nem látott fejlesztések valósultak meg, amelyek az ipart, a közlekedést és a város középületeit, köztereit egyaránt érintették. Ezt a korszakot egyfajta keretbe foglalták az 1930-as Szent Imre év és az 1938-as Szent István év eseményei.

Ezen építkezésekben gazdag évtized eredményeit mutatja be a szerző "Szent Istvánhoz méltó emlék". Városfejlesztés két ünnep között Székesfehérváron című tanulmánya.


Az eddig megjelent füzetek:

1.) Jakab Réka: Veszprém város 18. századi történeti topográfiája

2.) Szűts István Gergely: Veszprém ipar- és településszerkezeti változásai a 20. században

3.) Lővei Pál: Temetők. Szempontok a topográfiai leírás rendszeréhez

4.) Héczey-Markó Ágnes: Az egri volt irgalmasrendi templom és kolostor, a mai Markhot Ferenc Megyei Kórház műemlék épülete

5.) Brunner Attila - Gopcsa Katalin: Veszprém város építészete a "hosszú" 19. században

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >