Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Egyház arrow Krisztus Király Napok a hétvégén
Krisztus Király Napok a hétvégén Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2017. november 24.
ImageA hétvégi Krisztus Király Napokra készülve szépítették meg az önkéntes hívek a Lehel utcai kereszt környékét. Zarándoklattal és kiállítás-megnyitóval kezdődik pénteken a rendezvény, ami szombaton a 60 éves Vox Mirabilis Kórus énekkel egybekötött múltidézésével és szentmisével folytatódik; az ünnepi szentmisére pedig vasárnap várják a híveket.

 

 

Ismét megszépült a Budai út – Kisteleki utca – Lehel utca kereszteződésében található katolikus kereszt és annak környéke – az önkéntes hívek így készülnek a hétvégi Krisztus Király Napokra. 

„Több mint 100 éve áll itt az út szélén ez a katolikus kereszt, amelyet 2011-ben újítottunk fel. A környék lakói nagyon örülnek a rendezett területnek, ez a városunk szépségét is emeli a Budai út felől hozzánk érkezők számára. Ilyenkor novemberben, a városrészünkben található Zsolt utcai Krisztus Király Templom búcsújára készülve azönkéntesekkel minden évben rendben tesszük a kereszt környékét.” – mondta el Deák Lajosné önkormányzati képviselő, és hozzátette, hogy régi hagyományt testesítenek meg az utak mellett állított kőkeresztek, amiket oltalmazó célzattal vagy hálából emeltek.

A Lehel utcai kereszthez való zarándoklattal kezdődik november 24-én, pénteken 16.30 órakor a Krisztus Király Napok: a gyertyás körmenet a Zsolt utcai templomtól indul. A program 17 órakor Halmay Tivadar festménykiállításával folytatódik, amelyet Szakál Antal képzőművész nyit meg a Zsolt utcai Közösségi Házban.

Szombaton délelőtt 9-11 óra között kézműves foglalkozást kínálnak gyerekeknek a Zsolt utcai Közösségi Házban, 16 órakor pedig mindenkit szeretettel vár a 60 éves Vox Mirabilis Kamarakórus közös éneklésre és múltidézésre. Ott lesznek a régi kórustagok is, valamint a program vendége lesz a Domokos Pál Péter Dalkör Gyergyószentmiklósról. 18 órától hálaadó szentmisét celebrál a templomban Varga László atya, az Országos Magyar Cecília Egyesület elnöke.

Vasárnap 9.30 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amit Tornyai Gábor plébános atya celebrál, énekel a Gyergyószentmiklósi Nőikar és a Vox Mirabilis Kamarakóus. A szentmisén kerül sor a Krisztus Király díj átadására, majd a mise után kötetlen beszélgetésre várják a híveket. 

 
< Előző   Következő >