Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Sűrű meccsprogram mellett jótékonykodnak is a kosarasok Nyomtatás E-mail
Írta: Somos Zoltán   
2017. december 06.
ImageHáromhetes bajnoki szünet után a héten igen sűrű programba kezd a magyar bajnok és kupagyőztes Alba Fehérvár kosárlabda-csapata. Szerdán Minszkben, szombaton itthon a Sopron ellen játszanak a kosarasok, és decemberben még további négy vagy öt mérkőzés vár rájuk. A karácsony előtti három hazai találkozón adománygyűjtést is szervez a klub, a kilátogató szurkolók adományait a Máltai Szeretetszolgálat segítségével juttatják el a rászorulóknak.

 

 

Volt idő rákészülni a csapat előtt álló feladatokra, hiszen a bajnokságban a válogatott programja, majd az All Star-gála miatt hosszú szünetet tartanak. Ez az Alba Fehérvár számára most ér véget, mert a magyar bajnok szerdán Minszkben lép pályára a FIBA-Európa-kupában. A Tsmoki Minszk volt az egyetlen külföldi ellenfél, amelyet itthon le tudott győzni az Alba, igaz, két másik riválisát azóta idegenben verte. Ha a fehérorosz fővárosban szerdán 17.30-kor kezdődő találkozón győznek Dzunics Braniszlav tanítványai, akkor biztosan továbbjutnak a csoportból a következő csoportkörbe, ahogyan tették ezt tavaly is. Vereség esetén is meglehet a továbbjutás, de ahhoz az kell, hogy a másik szerdai találkozón az izraeli Herzliya legyőzze a belga Charleroi-t. Keller Ákosék sorsa alapvetően saját kezükben van, az egyszer már legyőzött Minszk ellen meglehet a siker, még akkor is, ha nem utazhatott el a csapattal a sérült Kovács Ákos és Markovics Luka. 

A szerdai nemzetközi találkozót szombaton hazai bajnoki követi. Decemberben bőben lesz miért szurkolni, hiszen négyszer is hazai pályán játszik az Alba, amelyet utoljára csaknem pontosan egy hónappal korábban, november 10-én láthatott itthon a közönség. Szombaton a bajnokságban eddig nagyon rosszul szereplő, edzőváltáson is áteső Sopron KC érkezik látogatóba az Alba Regia Sportcsarnokba, a találkozó 18 órakor kezdődik. Az utolsó három bajnokiját megnyerő Fehérvár számára kötelező a győzelem, mert továbbra is próbál felzárkózni a közvetlen élmezőnyhöz a gyengébb bajnoki rajt után. Amennyiben a Sopron, majd sorrendben a Kaposvár, a Jászberény és a Körmend ellen is tud itthon nyerni, be is kerülhet a legjobb négy közé (közben idegenben a MAFC ellen vár bajnoki Lóránt Péterékre). Az Alba jelenleg négy győzelemmel és ugyanennyi vereséggel a táblázat nyolcadik helyén áll.


Ha pedig a nemzetközi kupában sikerül kivívni a továbbjutást, úgy még egy mérkőzés kerül be a decemberi programba, mert az Európa-kupa második csoportkörének első meccsnapja december 20. 

Megszokott dolog az elmúlt években, hogy a nagy ünnepek közeledtével az Alba Fehérvár is csatlakozik a rászoruló családok megsegítését célzó kezdeményezésekhez. A kosárklub idén is meghirdeti a szurkolók között a karácsonyi adománygyűjtést. A Sopron, Kaposvár és Jászberény elleni mérkőzéseken várják az adományokat: tartós élelmiszereket és/vagy játékokat, melyeket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Székesfehérvári Támogató Szolgálat segítségével juttatnak el a rászorulókhoz. Az adományok a csarnok bejáratainál lehelyezett gyűjtő dobozokba lesznek leadhatók. Hétköznapokon a sportcsarnok büféjében szintén bárki leadhatja adományát.

Szurkolni és adakozni is várják tehát az érdeklődőket szombaton a Sopron elleni mérkőzésre, és az igen eseménydús december további bajnoki mérkőzésein is!  
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >