Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Angliai élmények és szakmai tapasztalatszerzés
Angliai élmények és szakmai tapasztalatszerzés Nyomtatás E-mail
Írta: Stettler Zsuzsanna   
2017. december 06.
ImageKözépiskolás fiatalokkal telt meg tegnap délelőtt a Városháza Díszterme. A Székesfehérvári Szakképzési Centrum I. István, valamint Hunyadi Mátyás Szakgimnáziumának diákjai tartottak élménybeszámolót az Erasmus+ 2017 program keretében zajlott szakmai gyakorlatukról. Az Európai Szakképzési Héthez kapcsolódó eseményen sok érdekesség hangzott el a Londonban, Portsmouthban, illetve Brightonban töltött három hétről.

 

 

Ősszel a Városháza Dísztermében találkozott Mészáros Attila alpolgármester azokkal a diákokkal, akik Nagy-Britanniába indultak az Erasmus+ 2017 keretében. A három hetes szakmai gyakorlat azóta lezajlott, melynek élményeit a résztvevők prezentációk keretében osztották meg társaikkal és tanáraikkal kedden. Mint elhangzott, immár ötödik alkalommal kapcsolódott be az I. István, illetve a Hunyadi Mátyás Szakgimnázium a nemzetközi programba.  

„Mindig örülünk, amikor ennyi fiatal van a Városháza Dísztermében, és a találkozó célja, a nemzetközi tapasztalatszerzés is nagyon hasznos. Sok mindenre büszkék lehetünk, ebből az egyik a folyamatosan átalakuló és egyre gyakorlatorientáltabb szakképzés, amelynek ’jógyakorlatait’ talán ti is át tudtátok adni a kint töltött hetek alatt. Az Erasmus+ programnak az is erőssége, hogy összekovácsolja a diákközösséget és segíti az idegen nyelvek elsajátítását.”  – hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester, aki az elkövetkező évek intézményekkel közös kihívásaira is felhívta a figyelmet. Ilyen például a nyelvvizsga, mint felvételi követelmény megjelenése a felsőoktatásban. A fiatalok segítésében ott is fontos szerepük lesz a nemzetközi kezdeményezéseknek.

A Székesfehérvári SZC I. István Szakgimnáziumból 17 diák utazott Portsmouth városába, hogy pénzügyi-számviteli, illetve logisztikai ügyintézői tanulmányaikat angliai cégeknél bővítsék. Mint elhangzott: volt, aki egy kis könyvelőcéghez került, mások egy vidéki színház mindennapjait ismerhették meg, de a legtöbben úgynevezett jótékonysági boltokban töltötték a szakmai gyakorlatot. Ezek az ott népszerű üzletek megunt ruhák és használati tárgyak értékesítéséből befolyó bevételüket fordítják egy-egy társadalmilag fontos cél segítésére.

A Hunyadi Mátyás Szakgimnáziumból 16-16 diák utazott Londonba, illetve Brightonba. A gazdasági informatikus és irodai titkár szakos tanulók szóbeli beszámolójukkal, valamint képes összefoglalójukkal adták vissza a három hét hangulatát. Legfontosabb pozitívumként azt emelték ki, hogy bepillanthattak a brit családok életébe, önállóbbak és nyitottabbak lettek, valamint sokat fejlődtek abban, hogy idegen nyelven kommunikáljanak.  

Az Erasmus+ 2017 teljesítéséről szóló igazolásokat Mészáros Attila alpolgármestertől, valamint a két tagintézmény-vezetőtől, Lovász Katalintól és Gyenei Magdolnától vehették át a diákok. A program pedig még nem ért véget, hiszen az I. István Szakgimnázium 15 diákja ezt követően teljesíti szakmai gyakorlatát. Ők Németországban, Schkeuditz városában töltenek majd három hetet.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >