Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Január végéig érvényesek a 2017-es parkolóbérletek Nyomtatás E-mail
Írta: Bácskai Gergely   
2018. január 03.
Január 31-ig érvényesek az éves parkolóbérletek Fehérváron, melyek cseréjét már decemberben elkezdte a Városgondnokság parkolási csoportja. A Szent Vendel utca 17/a alatt található ügyfélszolgálat hétfőn, kedden és csütörtökön 8.00 és 15.30 óra, szerdán 8.00 és 18.00 óra, pénteken pedig 8.00 és 13.00 óra között várja az ügyfeleket.

 

Év elején mintegy hatezer parkolóbérletet cserélnek le Fehérváron, melyből négyezer a lakossági éves bérlet. Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a cserét, mert január végén a tapasztalatok alapján már sokan vannak az ügyfélszolgálaton. 

A városban egyébként évek óta nem emelték a parkolás díját, és erre idén sem kerül sor Fehérváron. A lakossági parkolóbérlet továbbra is 3100 forintba kerül egy évre, amiből lakásonként kettőt lehet igényelni, amennyiben az állandó lakcíme is ott van az ügyfélnek, ahova a bérleteket kiváltja. Mindössze annyi változás történt, hogy a III-as várakozási övezetben megszűnt az egy adott parkolóra kiválható bérlet, viszont jelentősen csökkent a teljes III-as övezetre kiváltható éves (17.000 Ft) és havi bérlet (1.700 Ft) ára.
 
A lakossági bérletek és az oktatási intézmény melletti várakozásra jogosító kölyökbérletek ugyancsak a Városgondnokság Parkolási csoportjának ügyfélszolgálatán válthatók ki a Szent Vendel u 17/a alatt.
 
Nyitva tartás:
hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-15.30
szerda: 8.00-18.00
péntek: 8.00-13.00

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >