Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Újabb nemzetközi verseny Székesfehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: Kaiser Tamás   
2018. január 08.
ImageSikeres évet tudhat maga mögött magyar triatlon, amiben szerepet játszott a 2018-as versenyszezont Székesfehérváron, az Alba Triatlon SE színeiben megkezdő Dévay Márk is. A 2018-as esztendőben pedig Fehérvár, mint rendező, a nemzetközi vérkeringésbe is bekerül, hiszen augusztus végén triatlon Európa-kupa házigazdája lesz a Bajnokok Városa.

 

sajtótájékoztatón értékelték a 2017-es triatlonos évet Budapesten. Bátorfi Béla, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke kiemelte, hogy nagyon sikeres esztendőt tudhat maga mögött a sportág hazánkban. Majd a jövőbe tekintve hangsúlyozta: örömteli, hogy a tiszaújvárosi Világkupa mellett 2018-ban Székesfehérvár is feliratkozik a nemzetközi versenyt rendező városok közé. A célokkal kapcsolatban pedig elmondta: bízik benne, hogy Tokióban, a 2020-as olimpián megszületik a magyar triatlon első ötkarikás pontja. Majd hozzátette, a mix-váltó olimpiai programba kerülésével tovább nőttek tokiói sikeres szereplés esélyei.

Az eseményen Székesfehérvárt Mészáros Attila alpolgármester képviselte: „A fehérvári triatlon Európa-Kupa méltó lezárása lesz a nyári sportdömpingnek. A város ötödször lesz házigazdája a Gyulai Memorial Atlétikai Magyar nagydíjnak, ismét nálunk lesz az atlétikai országos bajnokság, öttusa felnőtt Európa-bajnokságot rendezünk, illetve ismét lesz Székesfehérvár Rallye. De ezek mellett is több, tömegeke megmozgató esemény lesz a városban 2018 nyarán. Székesfehérvár pedig bizonyította már, többször is, hogy képes ilyen komoly rendezvényeket hiba nélkül lebonyolítani. Kíváncsian várjuk a triatlon Európa-kupát, hiszen a Csónakázó-tóban élő ember szabályos körülmények között még nem úszott. De biztos vagyok benne, hogy a tó és környéke – melyet az elmúlt években egy milliárd forintból rehabilitáltunk – remek helyszíne lesz a versenynek. Minden adott tehát, hogy az Alba Triatlon SE-vel és a Magyar Triatlon Szövetséggel közösen egy nagyszerű versenyt rendezzünk. A város ehhez minden támogatást megad. Annyit mindenképpen szeretnék még elmondani, hogy kevés ilyen egyesület van, mint az Alba Triatlon, mely áprilisban lesz két éves, az elmúlt másfél évben pedig komoly eredményeket ért el, hiszen 2017-ben az amatőr egyesületi ranglistán a harmadik helyet szerezte meg. Bízom benne, hogy a klub versenyrendezőkén tis bizonyít majd, és bízom abban is, hogy 2020-ban Magyarországot székesfehérvári triatlonista is képviseli majd a tokiói olimpián!”

Skoff Gábor, az Alba Triatlon SE alelnöke a tájékoztatón megköszönte a lehetőséget Székesfehérvárnak, illetve a Magyar Triatlon Szövetségnek is. „Köszönöm a bizalmat, mindent elkövetünk, hogy Székesfehérvárhoz, és a magyar triatlonhoz méltó, színvonalas versenyt tudjunk rendezni idén augusztusban. Az Európa-kupa rendezéséhez komoly szakmai segítséget jelent vezetőedzőnk minden javaslata, észrevétele, és valamennyit szívesen is fogadjuk, mert azt gondolom, hogy Dévay László az egyik legjobb magyar szakember. A helyszínről pedig annyit, hogy új, valóban gyönyörű helyszíne lesz a fehérvári a versenynaptárnak. Próbáltuk úgy kialakítani a pályát, hogy a versenyzőknek, a nézőknek, és közvetíthetőségi szempontból médiának is minden szempontból megfeleljen. Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk Fehérvárra augusztus utolsó hétvégéjén!”

A fehérvári triatlon Európa-kupát augusztus 24-25-én rendezik majd. Ideális esetben pedig akár hazai, fehérvári siker is születhet, hiszen a versenyen rajthoz áll majd a tavalyi, velencei U23-as Európa-bajnokságon bronzérmet szerző, 2018-tól fehérvári, Alba triatlonos színekben induló Dévay Márk is.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >