Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Hangos, színes tárlat a VOKE-ban
Hangos, színes tárlat a VOKE-ban Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2018. január 10.
50 fajta kisállat több mint 400 példánya látható a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete Székesfehérvár hétvégi rendezvényén. Az idei évben a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház termeiben az egyesületi tagok és vendégkiállítók mutatják be legszebb kisállataikat, amelyekről a szakmai zsűri ad bírálatot.

 

Angóra nyúl, székesfehérvári bukógalamb, több fajta díszbaromfi, pinty és papagáj is látható majd a hétvégi kisállat kiállításon a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A kétnapos esemény szervezője - a fennállásának idén 60. évfordulóját ünneplő – V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete Székesfehérvár. A civil szervezetet 1958 májusában hozták létre, amelynek a V-61. Röp-, Dísz-, és Haszongalambtenyésztők Egyesülete elnevezést adták. „Az elmúlt évtizedek történései igazolták egyesületünk létének, valamint működésének szükségességét. Számos kiállítást szerveztünk, és tagjaink díjnyertes kisállatai országon belül és kívül vitték jó hírét Székesfehérvárnak.”- hangsúlyozta az elnök. Szűcs Antal hozzátette, az egyesület tagsága folyamatosan cserélődött, de a családi házas területeken lakók között továbbra is megmaradt a lehetőség a hobbiszerű kisállattartásra. „Székesfehérváron és környékén maradt ránk a közel száz év alatt kialakult, a városunk nevét viselő galambfajta, a székesfehérvári bukógalamb, és ezen felül Székesfehérvárhoz kötődik a magyar óriásnyúl kitenyésztése. Egyesületünk szeretné ezeket mielőbb a székesfehérvári értéktárba is felvetetni.” A hétvégi kiállításon ezek a fajták is láthatóak lesznek majd.

Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok kiemelte: „Példaértékű az a munka és együttműködés, amelyet ezek a civil szervezetek tesznek egy közösség érdekében. A tanácsnok fontosnak nevezte azt is, hogy ezen egyesület tagjai jól őrzik és ápolják Székesfehérvár hagyományait. A jelenben gazdaságilag dinamikusan fejlődő város fiataljai megismerheti általuk az egykori mezőváros lakóinak megélhetését biztosító kisállattenyésztés fortélyait."

A január 13-14-i rendezvényen részt vesznek a Székesfehérvári- és Erdélyi Bukógalamb Tenyésztők Fajtaklubja tagjai. Az általuk tenyésztett galambfajtákból több mint hatvan galamb lesz látható, köztük a székesfehérvári bukógalamb is, mondta Bárány István, a klub elnöke. Színekben pompázó többek között pintyeket, kanárikat és papagájokat mutat be a Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete. Mint azt Körtélyesi Ferenc elnök elmondta, szeretnék becsempészni a lakásokba a természetet azzal, hogy a legfiatalabb korosztályt megszólítva megmutatják a felelős állattartás technikáit.

A VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház termeiben szombaton és vasárnap bemutatott kisállatok többsége galamb, mégpedig 31 fajta közel 300 példánya.A díszbaromfikat 10 óriás brahma képviseli. A nyúltenyésztők közül tucatnyian több mint félszáz nyulat neveztek 12 fajtából, míg a díszmadár fajták közül közel száz egyedet mutatnak be.

Az eseményre  minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >