Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Suljic és Henty mehet, Huszti jön? Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2018. január 12.
ImageAz előzetes orvosi felméréssel, vizsgálatokkal megkezdődött a Videoton labdarúgó csapatának felkészülése a tavaszi szezonra, ezzel együtt, sőt, már ezt megelőzően elindult egy alapos jövés-menés a klub háza táján, több neves szakember távozott - nem csak a felnőtt együttestől -, s több érkezett is.

 

 

Elköszönt a piros-kékektől a klub két korábbi sokszoros válogatottja, Pető Tamás pályaedző és Csucsánszky Zoltán, aki az U19-es csapat trénere volt legutóbb. Mellettük távozott a tartalékkapus, Horváth Tamás, míg érkezői oldalon belépett az ugyancsak exválogatott, Vidi-nevelés Simek Péter, aki az U17-es csapatot veszi át, a szintén nemrég érkezett Toldi Gábor pedig az U19-es és az NB III-as együttest gardírozza.

Ugyancsak visszatérő a már említett Horváth Tamás pótlására a rutinos, 34 éves kapus, Tomás Tujvel, aki korábban évekig volt a Videoton kapusa. És még csak most jön a java!

Nem akármilyen meglepetés, hogy a kiváló csatár, a nyáron szerződtetett Henty és az ugyancsak remek támadó-középpályás, szélső, Suljc is csak az NB III-as második csapatnál kezdheti meg a felkészülést jövő héten, éppen úgy, mint a védő fejes András és Szolnoki Roland, valamint a középpályás Barczi Roland. Őket különböző okok miatt átadólistára tette a Vidi vezetősége. Henty és Suljic esetében a hozzáállással vannak állítólag bajok, a másik három focista pedig egyszerűen nem üti meg azt a szintet, amit a szakmai stáb elvárna, Marko Nikolic vezetőedzővel az élen.

Alighanem Barcziért senki sem sír majd Fehérváron, már akkor alibifocistának tartották, amikor ideigazolták, s bizony nemigen tévedtek kritikusai... Fejes András nem rossz védő, de elképesztő nagy hibaszázalékkal teljesít, hatalmas bakikat vétett több mérkőzésen is, az ő partvonalon kívülre helyezése sem nagy meglepetés. Szolnoki Roland már inkább, hiszen évek óta stabilan teljesít, saját nevelésű srác, aki még a válogatottban is bemutatkozhatott 2015-ben, nem érdemtelenül. Csupaszív játékos, aki több poszton bevethető a védelemben, s szűrőként a középpályán is.

A két legnagyobb meglepetés azonban kétségkívül Henty és Suljic száműzése. Voltak gyengébb meccseik, de több remek produkciójuk is, mindketten - egészen biztosan kijelenthető - a legjobb Magyarországon futballozó játékosok közé tartoznak, képesek váratlant húzni, megoldásaikkal meccseket eldönteni. Lehet, hogy a mentalitásukkal vannak gondok, de semmi jel nem mutatott eddig arra, hogy olyan mértékű lenne az ő "romlottságuk", amiért túl kellene adni rajtuk. Őket pótolni sem lesz egyszerű minőségben, ráadásul két támadó feladatokkal ellátó focistáról van szó, akikből soha nem elég. Ami pedig tény ebben a pillanatban: senki sem lehet biztos abban, hogy sikerül minőségben hasonló spílereket igazolni helyettük.

Egy biztos, nagyon bátor Marko Nikolics és stábja, mert ha őket "elzavarják", de nem sikerül jól igazolni helyettük, végül pedig nem jön össze a bajnoki cím, nemigen lesz senki Fehérváron, aki őszintén mosolyog majd a trénerre... Egyébként egyre közelebb a bejelentés, miszerint  leigazolják a Legia Varsótól a Fradi egykori középpályását, Nagy Dominikot, aki pont azért esett ki a pikszisből a lengyel csapatnál, mint Hentyék itt; nem elégedettek a hozzáállásával. Cseberből vederbe? Minimum, ráadásul - nem megbántva Nagyot - egészen biztos, hogy nem ő lesz az, aki megváltja majd a világot a Vidinél. Mint ahogy nem lehet erre számítani a 34 éves Huszti Szabolcstól sem, aki állítólag egészen biztosan a Vidihez igazol, 13 évnyi légióskodás - és egy komoly keresztszalag-szakadás - után. Ezzel persze nem állítom azt, hogy végül nem érkeznek ütős, pengés, minőségi focisták a Sóstóra a télen, de egyelőre nem jöttek, és amíg nem jönnek, majd nem bizonyítják, hogy jó vásárt csináltak velük, addig ezeknek a játékosoknak a kiebrudalása több, mint luxusnak tűnik.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >