Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Felsőváros ünnepe Szent Sebestyén napján Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. január 22.
Szent Sebestyén napja nagy ünnep a Felsővárosban. A hagyományoknak megfelelően, a búcsú alkalmából idén is fogadalmi misét tartottak a városrész híres templomában, majd a felújított közösségi házban folytatódtak a programok, ahol fánkkal és forralt borral kínálták a vendégeket.

 

A pestisjárvány idején a felsővárosiak böjtöltek, és körmeneteken kérték Szent Sebestyén közbenjárásával Isten segítségét. A halálos kórtól való megmenekülés emlékére a városlakók 1739-ben örök időkre szóló fogadalmat tettek Szent Sebestyén tiszteletére. Ígéretük szerint előbb kápolnát építettek, melyet 1800-tól 1807-ig nagyobb templommá bővítettek. Székesfehérvár azóta minden év január 20-án szentmisével és búcsúval emlékezik meg a város fogadalmáról.

A hagyományok szerint Spányi Antal megyés püspök celebrálta a Szent Sebestyén-templomban rendezett fogadalmi misét, melyen igen nagy számban vettek részt a hívek. Székesfehérvár vezetőivel – polgármesterével, alpolgármestereivel és több önkormányzati képviselőjével – közösen újították meg Felsőváros 279 évvel ezelőtt tett fogadalmát, és adtak hálát ismét a város megmeneküléséért.

A misét követően az események a több mint 100 éves Felsővárosi Közösségi Házban – néhai nevén a Zsuptipróban – folytatódtak, melynek belső tereit az elmúlt hónapokban újították meg, önkormányzati forrásból szigetelték a falakat, elbontották a régi faltakarásokat, kifestették a helyiségeket és újraparkettázzák a színpadot.

Az ünnep tiszteletére hagyományosan fánkkal, forralt borral és teával kínálták a vendégeket, akiket elsőként Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszöntött. Arról szólt, hogy a házat a Katolikus Agrárifjúsági Legény-egyesületek Országos Testülete, azaz a KALOT tagja, a felsővárosi legényegylet építette, hogy a fiataloknak legyen hol találkozniuk. Ha a falak beszélni tudnának, elmondanák, hogy mi mindent láttak az elmúlt több mint száz évben: a bálokat, a szövődő szerelmeket, a házasságkötés és a gyermekszületés örömét, de látták azt is, amikor a helyiek elbúcsúztak egy-egy idős társuktól. Látták, amikor a hatalom önkénye elvette a házat a körtől, és azt is, amikor a közösség visszakapta a falakat. A legényegylet tagjai azóta is rendszeresen összegyűlnek, folytatják a hagyományokat, körükben pedig egyre több a fiatal.

Földi Zoltán önkormányzati képviselő a szakrális találkozás üzenetéről beszélt.  Azt mondta: a templom homlokzatáról letekintő Szent Sebestyén figyelme a városon, a közösségen van, a testében látható nyilak pedig olyan emberi erényeket szimbolizálnak, melyek közösséget teremtenek. Fontos, hogy a hagyományteremtés szándéka, a hagyományra való törekvés minden nap velünk legyen. A mai találkozás is azt mutatja, hogy a közösség együtt van, együvé tartozik.

A köszöntőket követően Spányi Antal megyés püspök áldotta meg a házat, amely őrzi a múlt emlékeit, szolgálja a jelent, és melynek küldetése a hagyományok őrzése, továbbadása. Az eseményen részt vett dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is.

 
< Előző   Következő >