Kezdőlap
Tapasztalatokban gazdag félévet zárt a Diáktanács Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. január 31.
Félévértékelő közgyűlését tartotta a Székesfehérvári Diáktanács kedden délután a Városháza Dísztermében. A programra a szavazati joggal rendelkező tagokat és megválasztott helyetteseiket várták, illetve meghívást kaptak a DÖK munkáját segítő pedagógusok is.

 

A résztvevőket Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte, majd Nagy Boglárka, az SzDT elnöke beszámolót tartott az élményekben és programokban gazdag, első félévről.

A fiatalok számos kezdeményezést valósítottak meg sikerrel: volt évindító tábor Velencén, adventi nap decemberben, Mikulás-napi flashmob, adventi jótékonysági est és Városi Diákbál a Fehérvári Programszervező Kft-vel közös rendezésben.

A fiatalok február 2-án, pénteken 15.00 órától első alkalommal rendezik meg a Városi 24 Órás Röplabda Bajnokságot. Az SzDT tagjai, aktivistái hasonló lelkesedéssel és színes programokkal, többek között szakmai nappal, sportnappal, tanévzáró bulival készülnek a második félévre, és továbbra is aktívan részt kívánnak venni Székesfehérvár diákéletében.

A keddi közgyűlésen, zárt tanácskozás keretében tárgyaltak az SzDT tagok arról, hogy kit jelölnek a Fehérvár Ifjúságáért díjra. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >