Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Túlélésre játszott a kormány Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2008. december 29.

ImageA kormányzati politika a "túlélés bármi áron" jelszavával próbálta alkuról alkura biztosítani saját túlélését. Navaracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője így értékelte az elmúlt egy év kormányzati teljesítményét. - Navracsics Tibor az első Gyurcsány-kormány 2004-es felállása óta eltelt időszakról azt mondta, hogy mindegyik év sikertelen volt a kormányzati politika szempontjából, amit az évről-évre romló gazdasági adatok is bizonyítanak.

Navracsics szerint a népszavazás következtében olyan kormány áll az ország élén, amely rendkívül labilis, egyik alkuról a másikra próbálja magát hatalomban tartani, és semmiféle kormányzati koncepcióval nem rendelkezik. Ezt véleménye szerint az áttekinthetetlen kormányzati szerkezet is mutatja, ahol miniszterekhez szabnak minisztériumokat és hatásköröket, valamint "egyik napról a másikra" jelennek meg új szereplők kormánybiztosi vagy miniszterelnöki megbízotti elnevezéssel.

Túlélésre játszott a kormány (Navracsics Tibor) Az ad hoc jellegű megbízások kaotikussá teszik a kormányszerkezetet, jól mutatva, hogy egyetlen, végeredményét tekintve állandó koncepciót kell szolgálni: Gyurcsány Ferenc hatalomban tartását - mondta a frakcióvezető. Navracsics szerint a koalíció megszűnése után a kisebbségi kormány minden személyi és pénzügyi erőforrását arra fordította, hogy, ha botrányról botrányra bukdácsolva is, ha kell, szavazatvásárlással vagy alkalmi koalíciókkal biztosítsa többségét.

Image
Fotó: Fidesz

Mint közölte, az elmúlt hat hónap minden idők leglabilisabb kormányát mutatta be: idén 19 interpellációt szavazott le az Országgyűlés, ami több mint 1990 és 2008 között bármikor volt. Navaracsics kitért arra is, hogy a koalíció szétesése miatt május óta nincs érvényes kormányprogram, ami a gazdasági válság elleni hatékony fellépést lehetetlenné teszi. Az államadósság mértéke az európai trendtől eltérően Magyarországon fokozatosan nő, a legmagasabb a térségben, a hiteltelen kormányzati politika miatt pedig magas a jegybanki alapkamat is, ami mintegy 400 milliárd forintnyi többlet kiadást eredményez évente - hívta fel a figyelmet.

Hangsúlyozta: A kormányzati program annak ellenére hiányzik, hogy érdemleges cselekvési terv a kormány által rendezett válságmenedzselő csúcstalálkozók egyikén sem született. Hozzátette: A válságra való hivatkozással Gyurcsány Ferenc megpróbálta ugyan "behúzni a Fideszt a felelősségvállalás közös akoljába", a választópolgárok mégis mind a mai napig világosan különbséget tudnak tenni a kormányzati felelősség és az ellenzéki szerep között. Navracsics Tibor 2008-cat a Fidesz céljait illetően ugyanakkor sikeresnek nevezte. Szerinte sikeresen mutattak rá a kormányzati politika hibáira, arra, hogy "ez nem jó irány", mindemellett az Erős Magyarország program megalkotásával a jó kormányzati alternatívát is sikerült felmutatni.

Ez utóbbiról azt mondta, hogy bár sokan támadták, mondván, hiányoznak belőle a konkrétumok, a programot ért "csinos gyűlöletkampány" nyomán mégis bebizonyosodott, hogy "ahhoz van benne elég", hogy a szocialisták féljenek tőle, a választók pedig lássák a kisebbségi kormánnyal szemben álló kormányképes erőt. Navracsics Tibor az előrehozott választások elmaradásáról úgy nyilatkozott, hogy jó lett volna véget vetni "a kormányzati vergődésnek", ez azonban nem a Fideszen múlt.

Mint mondta, tudomásul kell venni, hogy az Országgyűlésben ma többségben vannak azok a pártok, amelyek saját egzisztenciájuk miatt is, inkább a jelenlegi agónia meghosszabbításában érdekeltek.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >