Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Milliárdos fejlesztések, magas színvonalú humán- és közszolgáltatás
Milliárdos fejlesztések, magas színvonalú humán- és közszolgáltatás Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. február 05.
ImageElkészült Székesfehérvár 2018. évi költségvetésének tervezete. Az előkészítésért felelős dr. Bóka Viktor jegyző átadta a javaslatot dr. Cser-Palkovics Andrásnak, hogy Székesfehérvár polgármestere benyújthassa azt a képviselőtestületnek.

 

 

A tervezet szerint a költségvetés rekordnagyságú főösszege meghaladja a 70 milliárd forintot, lehetővé téve a város stabil, biztonságos működését, a magas színvonalú humán- és közszolgáltatást és a milliárdos fejlesztéseket. A költségvetésről február 8-i ülésén tárgyal a Közgyűlés – hangzott el a tervezetet ismertető sajtótájékoztatón.

A költségvetés a város legfontosabb rendelete, amely alapjaiban határozza meg Székesfehérvár működését és fejlődési irányait. Elkészítése idén is több hónapot igényelt a szakterületek és az intézmények bevonásával, figyelembe véve a magasabb szintű jogszabályok, az önkormányzati stratégiák és koncepciók, a korábban már elfogadott rendeletek és határozatok, valamint a hatályos szerződések alkotta keretrendszert.

A határidőre elkészült tervezetet hagyományosan sajtónyilvános esemény keretében nyújtotta át az előkészítésért felelős
dr. Bóka Viktorjegyző Székesfehérvár polgármesterének, hogy dr. Cser-Palkovics András benyújthassa a javaslatot a képviselőtestületnek.

A költségvetés főösszege rekordnagyságú, több mint 70 milliárd forint lesz idén
, ami a minden korábbit meghaladó, 16 milliárd forinttal tervezett iparűzési adóbevételből és a kiemelten magas hazai (összesen 26,2 milliárd), önerős (8 milliárd) és uniós (4,4 milliárd) fejlesztési forrásokból adódik. A tervezet biztosítja a feladatellátáshoz igazodó, biztonságos, a humánerőforrásokat szem előtt tartó működtetést, a többéves fejlesztések folytatását, a saját bevételek mértékének stabil fenntartását és a tartalékképzést.

A büdzsé keretrendszerét három terület határozza meg kiemelten:
ide értjük a humánerőforrást érintő bérfejlesztést, például az önkormányzati fenntartású intézmények közalkalmazotti bérnövelésénél 547 millió forinttal számolt a büdzsé. Ugyancsak ide tartoznak az időarányosan folytatódó, vagy újonnan kezdődő fejlesztések, valamint a központi költségvetésbe befizetendő szolidaritási hozzájárulás. Ez utóbbi tétel mértéke 1,5 milliárdról 2,96 milliárdra emelkedik a város gazdasági teljesítménye és magas adóbevétele okán.

A főösszeg több mint felét, 38,6 milliárd forintot fejlesztésekre, felújításokra, míg a fennmaradó 28,6 milliárdos részt városüzemeltetésre, működtetésre, térségi ellátásra, jóléti kiadásokra fordítja a város. Az önkormányzati fenntartásban működő egészségügyi és szociális ágazatra összesen 2,8 milliárd forintot, az oktatási szférára 3,9 milliárd, míg a kultúrára 2,7 milliárd forintot költenek.

Az önerős önkormányzati fejlesztések esetében, a fentieken túl a Városgondnokság bevonásával további 2,7 milliárd forint összegben valósulnak meg fejlesztések, együttesen tehát minden eddiginél magasabb, 10,7 milliárd forint feletti összeggel számol a tervezet. Ide sorolja a költségvetés az Ybl Miklós intézményfejlesztési programot, a Saára Gyula útfelújítási programot, a parkoló-fejlesztési programot, az orvosi rendelők felújítását célzó Kégl György Városi Egészségügyi Programot, a közbiztonsági programot és egyéb, a szociális, az oktatási, a kulturális-közművelődési területeket érintő, minden városrészben megjelenő fejlesztéseket.

A tervezet hitelfelvétellel nem, viszont jelentős,
3 milliárd forint feletti tartalékképzéssel számol.

„Nincs választási költségvetés 2018-ban!”-
hangsúlyozta a sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester. Külön kiemelte, hogy a nagyon magas bevételek miatt a Közgyűlés nem döntött adóemelésről, és a magánszemélyeknek továbbra sem kell helyi adót fizetniük, ami fontos szociális intézkedése Székesfehérvárnak. Az adósságkonszolidáció hatása 3 milliárd forint, azaz idén ennyit kellett volna törlesztenie a városnak a korábban felvett hitelekből. A polgármester köszönetét fejezte ki a költségvetés tervezetét összeállító szakembereknek, kiemelten Égi Tamás alpolgármesternek és Mészárosné Jasztrapszky Regina gazdasági igazgatónak. Arra kérte a Közgyűlés tagjait, hogy szavazzák meg az előterjesztést.

A költségvetésről 2018. február 8-i, csütörtöki ülésén tárgyal Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >