Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Fehérvári Versünnep Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. február 14.
ImageKilencedik alkalommal rendezik meg a Fehérvári Versünnepet 9-13. évfolyamos fiatalok számára. Az irodalomkedvelő diákok március 5-ig jelentkezhetnek a tehetségkutató versenyre, a zsűri elnöke ismét Kubik Anna színművész lesz. A részleteket sajtótájékoztatón ismertette Spányi Antal megyés püspök, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója.

 

Kilencedik alkalommal szervezi meg a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár Önkormányzatával, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve a Fehérvári Versünnepet. A programsorozat fővédnöke Spányi Antal megyés püspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester. A tehetséggondozó versenyt 2010-ben hívta életre a Fehérvár Médiacentrum együttműködő partnereivel. Az ötletgazda Varga Sándor volt.

A beharangozó sajtótájékoztatón Spányi Antal megyés püspök a város kiemelkedően fontos, ünnepi eseményének nevezte a tehetségkutatót, amely széles körben megszólítja Székesfehérvár polgárait, és segíti az embert, hogy szívében, lelkében gazdagabban lépjen tovább. A versek érlelik a személyiséget, katalizátorként hatnak a fiatalokra, akik találkozhatnak azokkal az érzelmekkel és kifejezési módokkal, melyek a magyar ember szívét évszázadok óta széppé teszik. A megyés püspök mindannyiunk küldetésének nevezte, hogy szolgáljuk a nyelvünk megőrzését, és nagyon fontosnak tartja a Fehérvári Versünnepet életre hívó, széleskörű összefogást.

A húsvétváró időszakhoz hozzátartozik a Versünnep, hiszen a jelentkezés, az előválogató, majd a döntő minden évben ugyanebben az időszakban történik. – mondta a sajtótájékoztatón Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András a tehetségkutató értékei közé sorolta a fiatalok megszólítását és a versválasztáskor, tanuláskor kialakuló, építő jellegű tanár-diák kapcsolatot. A fiatalok számára érték a nyilvános szereplés lehetősége és az is, amikor találkozhatnak mentoraikkal, a Vörösmarty Színház színművészeivel.
A polgármester úgy látja, a Versünnep több mint egy verseny, főként mozgalomnak tekinthető az intézmények összefogása és az élmények sokaságát hozó Székelyföldi Varga Sándor Verstábor megvalósítása tekintetében is.

A vers él és éltet! Ezt igazolja, hogy a verseket szerető tehetségek hozzáigazítják a személyiségüket ahhoz az értékrendhez, melyet a költemények képviselnek. Ennek eredményét, hasznát mindannyian láthatjuk a fiatalok fejlődésében és az egész városban. Látszik, hogy a versenyen indulók nem elkallódott gyerekek, hiszen találkozhatunk velük a székesfehérvári rendezvényeken, és többen közülük színi képzésen vesznek részt, vagy más területen próbálják kamatoztatni tudásukat. – emelte ki Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója. Arról is szólt, hogy az idei verseny még a hagyományos keretek között zajlik, a jövő évi, jubileumi Versünnep kapcsán azonban újításokat terveznek.

A Fehérvári Versünnepen az elmúlt években sok száz tehetséges diák vett részt, a szervezők ezúttal is nagy érdeklődésre számítanak. Az immáron kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő megmérettetésre február 13-tól március 5-ig jelentkezhetnek a fiatalok.

A verseny két fordulóból, válogatóból és döntőből áll. A válogatóra március 10-én kerül sor, az esemény helyszíne a hagyományokhoz hűen ezúttal is a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház lesz. A döntőt a Városháza Dísztermében tartják április 21-én.

Akik a Fehérvári Versünnepet eddig megnyerték:
Tóth Melitta (2010)
Pruma Nikolett (2011)
Krär Edina (2012)
Gombó Viola Lotti (2013)
Bukosza Zita (2014)
Hajdú-Sobor Csaba (2015)
Börcsök Olivér Benjamin (2016)
Marth Fruzsina (2017)
A versenyre olyan 9-13. osztályos diákok jelentkezhetnek, akik

I. székesfehérvári középfokú oktatási intézmény tanulói a 2017/18-as tanévben
II. vagy a Székesfehérvári Egyházmegye valamely egyházi középfokú oktatási intézményében tanulnak a 2017/18-as tanévben
III. vagy más település középfokú oktatási intézményének tanulói, de székesfehérvári állandó lakóhellyel rendelkeznek.

A IX. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes Művész lesz, a verseny részét képezi a szervező Fehérvár Médiacentrum társadalmi felelősségvállalási programjának. A Versünnephez immár hatodik alkalommal csatlakozik mentorprogrammal a Vörösmarty Színház.

A részvétel feltételeit, a jelentkezéshez szükséges űrlapokat valamint a versennyel kapcsolatos információkat a www.versunnep.hu honlapon találják az érdeklődők.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >