Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow 14 diák mehet a Zrínyi matematikaverseny országos döntőjébe
14 diák mehet a Zrínyi matematikaverseny országos döntőjébe Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2018. március 04.
ImagePénteken rendezték a Zrínyi Ilona Matematikaverseny Fejér megyei fordulójának ünnepélyes eredményhirdetését a Hétvezér Általános Iskolában. A megyében a több mint 1700 résztvevő 5 város 9 iskolájában birkózott meg a feladatokkal.

 

A régió legeredményesebb hat évfolyamos gimnáziuma a Teleki Blanka Gimnázium, a megye legeredményesebb általános iskolája pedig a Hétvezér Általános Iskola lett. Idén 14 tanuló kapott meghívót a kecskeméti országos döntőbe.


Pénteken délután a Hétvezér Általános Iskolában tartották a Zrínyi Ilona Matematikaverseny Fejér megyei eredményhirdetését. A MATEGYE Alapítvány szervezésében bonyolított megmérettetés első fordulóján több mint 60 ezer 2-12. évfolyamos diák oldotta meg a verseny feladatait, a résztvevők közül pedig mintegy 15 ezer fő volt határon túli magyar diák. A megyében a több mint 1700 résztvevő 5 város 9 iskolájában birkózott meg a feladatokkal: a pénteki ünnepségen a legeredményesebb 130 diákot jutalmazták.

A Hétvezér Általános Iskola igazgatója, Lángfalvy Péterné  büszkeségét fejezte ki, hogy az iskola rendezi már 27. alkalommal a megyei fordulót, ami a matematika tagozatos intézmény számára külön jelentőséggel bír. Ismertette a verseny főbb számadatait a részvételt illetően, majd köszönetet mondott minden kollégának, a szervezésben szerepet vállaló iskoláknak és a támogatóknak. Gratulált minden résztvevőnek, a díjazottaknak és az országos fordulóba továbbjutóknak pedig további sikereket kívánt.

Deák Lajosné
önkormányzati képviselő elismerő szavakkal méltatta a Hétvezér Általános Iskola versenyszervező tevékenységét és azt, hogy az intézmény rendre kimagasló eredményt ér el a nagy hagyományú megmérettetésen. A népszerűséget – mint mondta – jól példázza a részvételi arány, de ami ennél is fontosabb, hogy a megszerzett képességek közül mind a szövegértést, mind a logikát is fejlesztik a feladatok, nemcsak a helyezettek esetében.

Az eredményhirdetésen részt vett Tölgyesi Ferencné címzetes igazgató, Reinhold Zeiler-Rausch, a Siemens Zrt. budapesti igazgatója, Cselyuszka Antalné, a Hétvezér Alapítvány kuratóriumi elnökhelyettese, Ponácz Ferenc, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola igathatóhelyettese, valamint Orosz Ágoston, a Ciszterci Szent István Gimnázium igazgatója.

 

Eredmények:

A régió legeredményesebb 6 évfolyamos gimnáziuma: Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

A megye legeredményesebb általános iskolája: Hétvezér Általános Iskola


A csapatverseny (az iskola legeredményesebb 3 tanulója alkotja a csapatot) győztesei
:

2. évfolyam: Hétvezér Általános Iskola
3. évfolyam: Hétvezér Általános Iskola
4. évfolyam: Hétvezér Általános Iskola
5. évfolyam: Hétvezér Általános Iskola
6. évfolyam: Hétvezér Általános Iskola
7. évfolyam: Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
8. évfolyam: Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
9. évfolyam: Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium
10. évfolyam: Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium
11. évfolyam: Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
12. évfolyam: Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Egyéni győztesek

2. évfolyam: Széll András, Chernel István Általános Iskola és Gimnázium
3. évfolyam: Valicsek Zétény, Kossuth Lajos Általános Iskola
4. évfolyam: Süli Henrietta, Móricz Zsigmond Általános Iskola Dunaújváros
5. évfolyam: Steltzer Dávid Kende, Hétvezér Általános Iskola
6. évfolyam: Belágyi Hanna, Hétvezér Általános Iskola
7. évfolyam: Baracsi Nóra Chernel István Általános Iskola és Gimnázium
8. évfolyam: Riba Dániel, Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
9. évfolyam: Müller Ágnes, Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium
10. évfolyam: Forczek Bianka, Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium
11. évfolyam: Nemes Ádám, Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
12. évfolyam: Németh Boldizsár, Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Az országos döntőre meghívót kapnak:

Kovács Liza, 2. osztály, II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola, Székesfehérvár
Széll András, 2. osztály, Chernel István Általános Iskola és Gimnázium, Agárd
Pápai Zóra, 3. osztály, Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros
Valicsek Zétény, 3. osztály, Kossuth Lajos Általános Iskola, Székesfehérvár
Fekete Csaba, 4. osztály, Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, Székesfehérvár
Novák Péter, 4. osztály, Hétvezér Általános Iskola, Székesfehérvár
Süli Henrietta, 4. osztály, Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros
Péter Attila, 5. osztály, Zentai Úti Általános Iskola, Székesfehérvár
Steltzer Dávid Kende, 5. osztály, Hétvezér Általános Iskola, Székesfehérvár
Belágyi Hanna, 6. osztály, Hétvezér Általános Iskola, Székesfehérvár
Benis Erzsébet, 6. osztály, Általános Iskola, Vértesboglár
Baracsi Nóra, 7. osztály, Chernel István Általános Iskola és Gimnázium, Agárd
Riba Dániel, 8. osztály, Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár
Nemes Ádám, 11. osztály, Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár

Az országos döntő a tavasz szünetben lesz Kecskeméten.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >