Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
The Prodigy a FEZEN-en - Új albumot hozhat a fesztiválkedvenc Nyomtatás E-mail
Írta: FEZEN   
2018. március 07.
ImageA brit csodacsapat idén sem hagyja ki Magyarországot, a The Prodigy július 26-án a FEZEN fesztiválon táncoltat. Ha hinni lehet a zenekartól tavaly érkező híreknek, új albummal érkezhetnek Keith Flinték Székesfehérvárra.

 

Felsorolhatatlanul sok sláger, Grammy jelölések, MTV zenei díjak és felhőtlenül táncoló tömegek jelzik a The Prodigy útját. És ez az út idén nyáron Székesfehérvárra vezet. A Liam Howlett, Keith Flint és Maxim Reality alkotta brit csapat július 26-án lép a FEZEN fesztivál nagyszínpadára. A Firestarter, Voodoo People vagy a Smack My Bitch Up slágerek megkerülhetetlenek voltak, és bár az elektronikus zenei színtérből érkeztek, koncertjeik inkább a rockzenekarokét idézik, így nem csoda, hogy stílusfüggetlenül lettek kedvencek Európában és a tengeren túlon is.

 

Image
.

A zenekar tavaly közösségi oldalán jelentette be, hogy új dalokat írnak, és 2018 első felében érkezik hetedik stúdióalbumuk is. Azóta koncerteken három új számot is hallhatott a közönség, így vélhetően a júliusi FEZEN fesztiválos koncertre is készülnek újdonságokkal.

A még mindig nem teljes listában olyan nevek szerepelnek már mint a Mr. Big, a Helloween, az Enter: Shikari, Ákos, a Tankcsapda, Rúzsa Magdi vagy a Quimby. Érdemes időben beszerezni a belépőket, hiszen a szervezők közlése szerint a kiadható bérletek több mint fele elfogyott már öt hónappal a kezdés előtt. Március 19-ig élnek a mostani elővételes áraink, 17.990 Ft-ért kaphatóak a bérletek (diákoknak 15.990 Ft), napijegyeket 8.490 Ft-ért lehet váltani (még vannak korlátozott számú diákjegyek 5990 Ft-ért) országszerte a Ticketportál jegyirodáiban és online itt: https://tixa.hu/fezen2018

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >