Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Interjú Vaszari Virággal
Interjú Vaszari Virággal Nyomtatás E-mail
Írta: Pálfai Károly   
2009. január 03.

ImageVaszari Virág a találkozó egyik legeredményesebb játékosaként hét gólt szerzett a Fehérép Alcoa FKC – Podravka Vegeta mérkőzésen. A 22 éves balszélső – aki fiatal kora ellenére jelenleg a csapat legrégebbi tagja – az első félidőben ötször talált a horvátok kapujába, majd a szünet utáni első két fehérvári gól is az ő nevéhez fűződött. Virággal közvetlenül a meccset követően beszélgettünk.

 

„Tanulságos mérkőzésen vagyunk túl, amely meglátásom szerint jól szolgálta a felkészülésünket. Nagyon fontos találkozók várnak ránk: szombaton a Magyar Kupában a Ferencvároshoz látogatunk, majd a rákövetkező szerdán a Győr érkezik hozzánk a bajnokságban. A Podravka hozzájuk hasonló játékerőt képvisel, így jól lemérhettük, hol is tartunk most. Azt gondolom, az volt ma a fő probléma, hogy a mérkőzés végére csapatunk koncentrációja a kívánt mérték alá csökkent. Összességében bíztatónak éreztem a játékunkat, a védelmünk, a kapusteljesítményünk, valamint a támadójátékunk is jobb volt, mint legtöbbször az ősszel. Bízom benne, hogy ezt a lendületet meg tudjuk tartani, vagy még tovább tudjuk fokozni a közelgő tétmeccsekig.”

A Ferencváros ellen idegenben kell kivívnotok a továbbjutást a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé…

„Természetesen sokkal jobb hazai környezetben pályára lépni, ám nekünk nem szabad a külső körülményekkel foglalkoznunk, hanem a saját játékunkra kell koncentrálnunk. Budapesten is csak a továbbjutás lehet a célunk.”

A sorsolásotok nem éppen nevezhető ideálisnak, hiszen januárban sorra játsszátok a nehéz bajnokikat is…

„Valóban, a következő hónapban úgymond „élet-halál” mérkőzések várnak ránk. A Győr, a Dunaferr, a Békéscsaba és a Debrecen ellen játszunk bajnokikat, és ezeket kivétel nélkül nyernünk kellene ahhoz, hogy elérhessük a szezon elején kitűzött célunkat, a felsőházi rájátszásba jutást. Elég bő kerettel rendelkezünk, és mindenki megkapja a lehetőséget a bizonyításra, mindenkinek meg van a maga feladata a csapatban, amit hozzá tehet a siker eléréséhez.”

Milyen a társaság hangulata közeledve az előttetek tornyosuló nagy feladatok felé?

„Elég hosszú volt a szünet, a csapatunk már ki van éhezve a tétmérkőzésekre. Sok időt töltünk együtt, a berlini torna is nagyon jót tett, jól érezhetően egyre inkább csapattá kovácsolódunk. Az összerázódást még tovább tudná segíteni, ha sikeresen meg tudnánk vívni a következő rangadókat.”

A tavalyi szezon után Te lettél a Fehérép csapatkapitány-helyettese. Érzed ennek a felelősségteljes pozíciónak a hatását mindennapjaidban?

„Nagy változást hozott az életemben a tavalyi szezon, hiszen perememberből lettem a csapat egyik olyan tagja, akitől meccsről-meccsre komoly teljesítményt várnak. Az idei szezonban még inkább nőtt a felelősségem, már a csapat egyik „rangidősévé” és csapatkapitány-helyettesévé váltam. Természetesen viselkedésemmel példát kell, mutassak a fiatalabbaknak, de ez a megtisztelő feladat nem okoz különösebb problémát számomra.”

A szezon előtt úgy tűnt, hogy egyedül kell megoldanod a balszélső posztját, ám a harmadik forduló előtt a Fehérép leigazolta Szegedi Orsolyát. Az Ő érkezését hogyan élted meg?

„Sajnos az ősz elején nehezen kaptam el a ritmust, ezért is igazolták le mellém Orsit, akinek a játéka kiegészíti az enyémet. Úgy érzem, a versenyhelyzet ösztönzőleg hatott rám; remélem, a tavaszi idény során tovább tudom javítani a formámat.”

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >