Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Posztumusz Penna Regia díjat kapott Skorka Károly
Posztumusz Penna Regia díjat kapott Skorka Károly Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. március 18.
ImageHagyományosan a szabad sajtó napja alkalmából rendezett ünnepségen köszöntötte a helyi szerkesztőségek munkatársait Székesfehérvár Önkormányzata. Az eseményen posztumusz Penna Regia díjat kapott Skorka Károly, az '56-os forradalmi Új Fehérvár lap szerkesztője, aki példája a csendes, bölcs és minden körülmények között kitartó újságírónak. Az elismerést a díjazott lánya, Skorka Éva vette át.

 

 

Az előző esztendőkhöz hasonlóan idén is Vörösmarty Színházban gyűltek össze szép számmal a helyi sajtó munkatársai a szabad sajtó napja alkalmából szervezett ünnepségen.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a megjelenteket. „Március 15-e előnapján a sajtóra, a sajtó szabadságára, annak művelőire, vagyis azokra az emberekre gondolunk, akik akár a múltban, akár a jelenben egy olyan hivatást választottak, melynek becsületes és szabad gyakorlása nélkül nem elképzelhető egy demokratikus és független államberendezkedés.” Szavai szerint fontos arra emlékeztetni magunkat, hogy az írott és a kimondott szó, de a vélemény is  felelősséggel jár. Skorka Károlyról szólva azt mondta, személyében egy olyan embert köszöntünk, aki az életét áldozta a szó szabadságáért. Hitt a véleményben, a szó erejében, vállalta elkötelezettségét nemzetéért, a városáért, a püspökéért, és közben pontosan tudta, mit kockáztat.


A polgármester arról is szólt, hogy soha nem volt akkora a felelőssége az újságírónak, mint manapság, a XXI. század tömegkommunikációs világában. Fontos, hogy megőrizzük március 15-e értékeit, a szabadságot és a függetlenséget! Dr. Cser-Palkovics András köszönetét fejezte ki a helyi sajtó valamennyi munkatársa számára.

A köszöntőt, majd a Bakony Népzenei Együttes 1848-as ünnepi műsorát követően adták át Székesfehérvár Önkormányzatának sajtódíját, a Penna Regia-díjat. Az elismerés olyan személynek adományozható, akinek a neve hosszú ideje összeforr Székesfehérvárral, munkásságával segítette a város ismertségét, elismertségét, népszerűsítését, a helyi közélet nyilvánosságát, tárgyszerű bemutatását.  Az idei évben születésének 115. és halálának 55. évfordulóján Skorka Károly székesfehérvári újságírónak egyhangú döntéssel ítélte oda posztumusz a Penna Regia-díjat Székesfehérvár Közgyűlése.

Skorka Károly 1903. július 23-án született a Nyitra megyei Aranyosmaróton. A legszebb és legnehezebb idők újságírójaként vezette az Új Fehérvár, a Székesfehérvári Napló és az ismét Új Fehérvár újságokat 1944-ig. A háború hazug világa elöl visszavonult, 1948-ban koncepciós per indult ellene az „Igazságot Magyarországnak! című verse, valamint Prohászka Ottokár melletti kitartása miatt. A meghurcoltatások évében is ember maradt, aki fehérvárinak vallotta magát. Az 1956-os forradalom idején ismét tollat ragadott, életre keltette az Új Fehérvár című újságot, amelynek forradalmi számaiban is az emberek életéért aggódott, s az igazságot nem az élet ellenében akarta. 1956. október 28-án megválasztották a Székesfehérvári Nemzeti Bizottság intézőbizottságának elnökévé. A forradalom leverése után a kommunisták börtönbe vetették, ahol 1963-ban meghalt. Ma is példája a csendes, bölcs és forradalomban is kitartó újságírónak.

A Penna Regia díjat Skorka Károly lánya, Skorka Éva vette át az ünnepségen.

Az ünnepség zárásaként pohárköszöntőt mondott Pósa Árpád, a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője. Megköszönte, hogy Skorka Károly felterjesztését a Közgyűlés egyhangúlag támogatta, majd úgy fogalmazott: „Ha van városa Magyarországnak, melynek rendkívül gazdag a múltja, és azt nem szégyelli ápolni, akkor az Székesfehérvár… Egyetlen támaszunk a múltunk, melyet közvetítenünk kell a jövő generációi felé is.”
Hozzátette, Skorka Károly és az ő posztumusz díja egy aprócska tétel Székesfehérvár történelmében, viszont a város és a megye médiatörténetében nagyon-nagyon fontos kötőanyag.

Az ünnepség kötetlen találkozóval és beszélgetéssel zárult  a teátrum kávézójában. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >