Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Elkészült a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar Kiszolgálóépülete Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2018. március 18.
Bejárást tartott a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar Kiszolgálóépületében Törő Gábor országgyűlési képviselő, Szigli István önkormányzati képviselő és Bozai István városgondnok. A 95 millió forintos beruházásból megvalósult fejlesztés többek között egy 150 főt kiszolgáló büfét, mosdókat, az emeleten kialakított foglalkoztató termet és egy pergolával fedett faburkolatos teraszt is magába foglal – a műszaki átadásra jövő héten kerül sor.

 

Feketehegy-Szárazrét sokfunkciójú kulturális központjának első ütemben a Kultúrudvar szabadtéri színpada és fedett nézőtere épült fel a közösségi ház dél-nyugati homlokzatán, mára pedig elkészült az elmúlt év áprilisában elkezdett Kiszolgálóépület is.  

Szigli István önkormányzati képviselő elmondta, hogy 2016 decemberében született meg a döntés a szabadtéri színpad, majd – második ütemben – a kiszolgáló létesítmény koncepciótervéről. Az ide rendezvényekre érkezők színvonalas kiszolgálása céljából kezdődtek el a munkálatok tavasszal: „Amit elhatároztunk, megvalósult, a Városgondnokság jó munkát végzett. A műszaki átadásra jövő héten kerül sor, majd azt követően a használatba vételi engedélyt kell megkapnunk – és birtokba vehetjük a házat.” A képviselő kiemelte, hogy nemcsak az épület készült el, de a lakosokat már rendezett terep is fogadja.

Törő Gábor országgyűlési képviselő a feltételek megteremtését illetően az önkormányzatok adósságkonszolidációjáról és a Modern Városok Program fejlesztéseiről, beruházásairól szólt: „Meggyőződésem, hogy ennek a közösségi háznak is az a célja, hogy Feketehegy-Szárazrét közössége megfelelő körülmények között tudja eltölteni a szabadidejét – gondoljunk csak a játszótérre, a közösségi kertre vagy a szabadtéri színpadra. Ezt az utat kell tovább folytatni!” – fogalmazott a képviselő és a jól működő közösségi élet fontosságát emelte ki.

A második ütem paramétereit tekintve Bozai István városgondnok elmondta, hogy a fejlesztés bruttó 95 millió forintból valósult meg – ebből a kiszolgálóépület 65 millió, a pergolák 16 millió, a közműfejlesztések 14 millió forintba kerültek. „Az Önkormányzat és a Kormányzat segítségével hatalmas fejlesztési lehetőségeket kap a Városgondnokság: több fejlesztési forrásból gazdálkodunk 2018-ban, mint amennyi 2010-ben az egész városnak az üzemeltetési forrása volt, ez több mint két és fél milliárd forintot jelent. Ez a majd 100 milliós beruházás fontos továbblépése volt a Kultúrudvarnak.” – fogalmazott a városgondnok, és hozzátette, hogy a munkálatok felét közbeszerzésen kiválasztott alvállalkozó, valamint a saját kollégák végezték el.

A rendezvények kiszolgálására hivatott épületben helyet kapott egy körülbelül 150 főt kiszolgáló büfé, mosdók, nyilvános WC és a kapcsolódó raktárhelyiségek. Az emeleten kialakítottak egy foglalkoztató termet, elsősorban a fiataloknak. Az ide látogatók itt akár kipróbálhatnak egy-egy művészeti ágat – például szövés, agyagozás, kerámiázás, festés, grafika, barkácsolás –, a helyiségben 10-15 fős szakköröket, iskolai órákat is lehet tartani. Az épülethez közvetlenül kapcsolódik egy pergolával fedett faburkolatos terasz, ennek egyik felébe települhet a büfé (két fős személyzettel, előrecsomagolt áruk eladására).  Az épület akadálymentesített: akár gépjárművel, akár gyalogosan megközelíthető, a parkolóhelyek, a járdák és a WC-k kialakításakor is gondoltak a mozgássérültekre, az idősekre. Az épületbe több oldalról is be lehet jutni, a bejáratokhoz csúszásmentes és egyenletes térkő burkolatú járdák vezetnek.

A bejáráson részt vett Keresztes Nóra, a koncepció egyik megálmodója, Hollósi Tamás beruházási igazgató és Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Házának igazgatója.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >