Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Tavaly is gyógyultak a tájsebek Fejér megyében Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. március 22.
ImageHagyományosan a Hiemer-házban rendezte meg a Tájsebészet pályázati programjának díjátadóját a Gaja Környezetvédő Egyesület. Az illegális hulladéklerakók felderítését és felszámolását célzó kezdeményezés keretében tavaly 22 megyei szervezet több mint 300 köbméter szemetet gyűjtött össze, és helyezett el legális hulladéklerakón.

 

 

A Hulladék Munkaszövetség – együttműködve a Gaja Környezetvédő Egyesülettel – 2001-ben hirdetette meg először a Tájsebészet elnevezésű országos programját az illegális hulladéklerakók és a hulladéklerakás okozta környezetvédelmi és társadalmi problémák kezelésére.

A kampányt országos szinten 2006-ot követően már nem hirdették meg, ám Fejér megyében a Gaja Környezetvédő Egyesület felhívásaira minden évben 20-25, önkéntesekből álló csapat veszi fel a küzdelmet a tájsebek begyógyításáért. Ezekből a spontán szerveződésekből több helyen bejegyzett civilszervezetek is alakultak, amelyek már a lakossági érdekek képviseletét, önálló programok kidolgozását is megvalósították. A legutóbbi évek jellegzetessége volt, hogy jelentős szerepet vállaltak a hajléktalanok az erdőrészek, lakóhelyük közelének megtisztításában.

2017-ben is sikeres volt a program: a Gaja egyesület pályázatán 22 megyei szervezet 1456 önkéntessel vett részt, 307 köbméternyi illegális hulladékot számolt fel és helyezett el legális hulladéklerakón. Egy köbméter hulladék különböző helyekről történő összegyűjtése, konténerbe, tehergépkocsira felrakása, szállítása és legális elhelyezésének költsége 15-20 ezer forintot is kitehet, így megbecsülhető, hogy az önkéntes közösségek tavalyi munkájának értéke elérheti az  5-6 millió forintot.

A Hiemer-házban rendezett díjátadón elsőként Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte az egyesület és a díjazott szervezetek képviselőit. Hangsúlyozta: „Csak köszönetünket fejezhetjük ki a város nevében annak a 22 szervezetnek és csaknem 1.500 aktivistának, akik részt vettek a  tavalyi programban. Amellett, hogy rengeteg hulladékot szedtek össze, sokat tettek a környezettudatosságra, a természetvédelemre történő nevelés, az aktivitás terén is.”
Arról is szólt, hogy a környezetvédelemben Székesfehérvár igyekszik élen járni a különféle fejlesztésekkel úgy, mint a Sóstó Természetvédelmi Terület rehabilitációja és a „Zöld város – Fehérvár tüdeje” program. A megújuló és hamarosan átadásra kerülő Sóstón fontos állomásához érkezett a beruházás az Északi-tóba nemrég becsatlakoztatott, tisztított szennyvízzel. Mészáros Attila gratulált továbbá Tüske Péternek, a SzSzC Bugát Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulójának, aki környezetvédelmi témakörben megnyerte az országos középiskolai tanulmányi versenyt.

„Tényleg szemét ügy a szemétügy! Örök dilemma, hogy miért szedjük össze a hulladékot mások után! Vajon jó ez vagy sem? Természetesen nem jó, de mindenképpen szükséges!” – emelte ki köszöntőjében Juhász László, Székesfehérvár környezetvédelmi tanácsnoka. Arról szólt, hogy a szemléletformálást a családokban, az iskolákban kell elkezdeni, és ennek ösztönzésében a Gaja egyesület élen jár.

„Valóban jobb lenne a „szemétkedést” megelőzni, mint szemetet szedni! Csak nézzünk magunkba és rájövünk, hogy ezt mennyire nem tudjuk érvényesíteni. Ez annyit jelentene, hogy ne vegyünk ételt a boltban a csomagolása miatt.” – hangsúlyozta a díjak átadása előtt Varga Gábor, a Gaja Környezetvédelmi Egyesület elnöke. Magyarország éves kommunális hulladékmennyisége annyit tesz ki, mint három Gellért-hegy. A tébolyító mennyiségnek csak elenyészően kis hányadát tudjuk jelenleg újrahasznosítani, míg Nyugat-Európa fejlettebb országaiban fordított az arány. Hozzátette, szervezetük munkájának legfőbb értelme a szemléletformálás.

Gárdonyi László
, az egyesület tanácsadó irodájának vezetője köszönetét fejezte ki a Tájsebészet programban közreműködő városi vállalatoknak, szolgáltatóknak, önkénteseknek, továbbá Székesfehérvár Önkormányzatának és a Polgármesteri Hivatal közreműködő dolgozóinak. A köszöntőket követően a díjazott szervezetek képviselői elismerő okleveleket és ajándéktárgyakat vettek át.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >