Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Halünnep Palotavárosban
Halünnep Palotavárosban Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2018. április 09.
Töpörtyű, szabadtűz fölött nyárson sült ponty, halászlé és még számtalan finomság készült a Halünnep főzőversenyére nevezett 72 csapatnál. A hatodik alkalommal megrendezett közösségi esemény horgászversennyel indult, s míg a tűzhelyeken sült-főtt a hal mindenféle formában, addig a színpadon színes családi programok szórakoztatták a résztvevőket.

 

A Fehérvári Halünnepet 2013-ban rendezte meg először a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége, azóta igen nagy népszerűségre tett szert: évről évre egyre többen érdeklődnek az ízes esemény iránt, amelyhez színes kiegészítő családi programok is kapcsolódnak. A főzőverseny és a szórakoztatás mellett a rendezvénynek az is fontos célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges halételekre, és segítséget ad ahhoz, hogy a hal jobban beépüljön mindennapi étkezéseinkbe.

A reggeli horgászverseny rajtja után a halételek gasztronómiáját népszerűsítő program a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar műsorával és köszöntőkkel folytatódott. Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi államtitkár örömét fejezte ki, hogy az esős, borús reggel ellenére a főzőverseny 72 nevezője a bográcsok alá gyújtott. Elmondta, hogy öt évvel ezelőtti célt sikerült megvalósítani, hiszen a lelkes közönségnek köszönhetően igazi hagyománnyá vált a Fehérvári Halünnep. A helyszín, a Palotavárosi tavak új értelmet nyert a rendezvénynek köszönhetően, igazi közösségé térré vált, és további fejlesztések is várhatóak a területen.

Palotaváros északi részének önkormányzati képviselője, Viza Attila megköszönte az önkormányzatnak, hogy már a kezdetekkor a rendezvény mellé állt, illetve a HOFESZ tagjainak a munkáját, akik minden évben felvállalják a szervezéssel kapcsolatos teendőket. Elmondta, hogy a Halünnep is jól szolgálja a közösségépítést, hiszen lehetőséget ad a találkozásra, beszélgetésre. Farkas László, Palotaváros déli részének önkormányzati képviselője szerint a környezet tökéletesen alkalmas helyszínül szolgál a Fehérvári Halünnepnek és tovább szépül majd. Felidézte, hogy a kezdetekkor sokan kétkedve fogadták, hogy a lecsófesztiválhoz hasonló, nagyszabású gasztronómiai rendezvénnyé növi ki magát a Halünnep, az idő azonban igazolta ezt a várakozást. A köszöntők sorát Nagy Attila, a HOFESZ elnöke zárta, aki köszönetet mondott a támogatásért, a horgászoknak és a Halünnep látogatóinak pedig megköszönte a részvételt.  Az eseményen jelen volt dr. Cser-Palkovics András polgármester és Kozári Miklós, a Magyar Országos Horgász Szövetség alelnöke is.

Délután a jól végzett munka után a főző- és horgászverseny eredményhirdetésére is sor került. A horgászverseny mintegy 130 nevezője közül a felnőttek kategóriájában Szekeres Csaba volt a legeredményesebb, aki három óra alatt 36340 gramm halat fogott, míg a 10 éves kor alatti kategóriában Tropa Ádám végzett az első helyen összességében 180 gramm zsákmányával. A főzőverseny zsűrijének nem volt könnyű dolga idén sem. Dr. Almási Ferenc, Grenyovszky Károly, Boda János, Pamminger Ede közel 150 ételt kóstolt meg, hiszen egy-egy csapat több fogással is nevezhetett. Értékelésükben elmondták, jó látni, ahogy a klasszikus halas fogások mellett az újdonságok is megjelennek évről évre. Idén már streefood étel is készült harcsából, de megkóstolhatták az ikramártást is, és örömmel tapasztalták, hogy megjelentek a különböző zöldséges finomságok is.  

A halászlevek versenyében a bajai halászlé került dobogóra. A legfinomabban ezt az étket idén a Tolnáról érkezett Halbarát SHE csapata, míg a második legjobbat a Somogy Megyei Horgász Szövetség csapata készítette a zsűri szerint. Különdíjas lett a Bajáról érkezett, a halászléfőzésben többszörös magyar bajnok, Gyuricza Tibor. A halászlé kategóriában a dobogó harmadik fokára a Székesfehérvári Szív Egyesület csapata léphetett, akik igazi csapatmunkában készítették a szívbarát dunai halászlevet.

Az egyéb halételek kategóriában idén különdíjjal jutalmazta a zsűri a horvát tűzoltók csíptetett pontyait, míg harmadik helyen a STIHL csapata által harcsagombócokkal készített székelykáposzta végzett. A várpalotaiak currys harcsája citrommártással a második legjobb lett. Az első díjat ebben a kategóriában a dunaújvárosi baráti kör vehette át, akik klasszikus pontypaprikást főztek bográcsban kapros túrós csuszával, házi tejföllel.

Természetesen a nap során a főzőcsapatok és vendégeik mellett az érdeklődők sem maradtak éhen, hiszen Pamminger Ede mesterszakács vezetésével elkészült Székesfehérvár halászleve is. Az akasztói szikipontyból, eredeti szegedi paprikából főtt, és bajai gyufatésztával tálalt ízletes levesből több mint ezren falatozhattak.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >