Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Megújulnak az Órajáték diákfigurái
Megújulnak az Órajáték diákfigurái Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2018. április 13.
Várhatóan egy hét alatt végez az Órajáték diákfiguráinak felújításával Ecsedi Mária képzőművész. A ballagási időszakban az iskolai életet jelképező figurák: a krónikás, a világi tanító, a világi diák, 1848-ból „Az ifjúság óhajtása-legyen boldog a haza.”, az 1900-as évek diákja és a professzor jönnek elő és ballagási dallammal várják a Kossuth udvarban sétálókat. A fém lapokból kovácsolt bábuk Székesfehérvárt, mint iskolavárost mutatják be és a ballagási hétre kerülnek fel, idén már tizenharmadszor.

 

 

Kovács Jenő órásmester még 1987-ben álmodta meg az órajátékot, ami aztán 2002-ben valósult meg a Kossuth udvarban. Azóta Székesfehérvár egyik nevezetességé vált.

Az órásmester hirtelen halála után, fia Kovács András tartja karban az Órajátékot. A figurákat Ecsedi Mária képzőművész készítette, és most ő is újítja fel a festését. A munkát szerdán kezdte és a héten szeretne is végezni vele.

A diáksort a tervek szerint április utolsó hetében szereli fel Kovács András, hogy május 2-ára, amikor a végzős osztályok pedagógusait köszöntik az udvarban, biztosan tökéletesen működjön a szerkezet.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >