Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Egyenesben a Velencei Vágta
Egyenesben a Velencei Vágta Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2018. április 25.
ImageMint arról már korábban beszámoltunk, az idén, július 1-jén kerül első alkalommal megrendezésre a Nemzeti Vágta helyi előfutama, a Velencei Vágta. A régió egyik kiemelt eseményének szervezése gőzerővel folyik. A főszerep egyelőre a földmérőké és a szervezőké.

 

 

Előbbiek a tóparti helyszín, a Sárkányos rét felmérését, a pálya kijelölését végzik, utóbbiak pedig már állítják össze a programokat, amelyben a vágta felnőtt és gyermek futamain (kishuszár vágta) kívül több kulturális és zenei elem szerepel majd. Helyi és környékbeli amatőr fellépők, hagyományőrző együttesek mellett sztárokat is felvonultatnak az egész délutánt kitöltő események során.

Terveznek bónusz futamot korábbi és jelenlegi sztárok, sportolók, közéleti szereplők bevonásával, s a vágtával párhuzamosan kezdődő “Velencei gitáros napok” nemzetközi gitárfesztivál aznapi programjainak egy részét is a lovas esemény színpadán bonyolítják le. A rendezvény további műsorelemeit folyamatosan közlik majd a szervezők.

A Nemzeti Vágta első tókörnyéki - sőt megyei - elővágtájára Koszti András polgármester kezdeményezésére kerülhet sor, ő volt az, aki már tavaly kora nyáron javasolta Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének, hogy vállalják fel a rendezést, miután egyeztetett a körzet országgyűlési képviselőjével, Tessely Zoltánnal (ő lett a Velencei Vágta fővédnöke is) és Lázár Vilmossal, a Magyar Lovassport Szövetség, egyben a Nemzeti Vágta elnökével, aki - nem mellesleg - hétszeres kettesfogathajtó világbajnok. Képviselőtársai teljes mértékben, egyhangú szavazással támogatták a javaslatot, így már akkor eldőlt: 2018 nyarán lovak vágtáznak majd a Sárkányos réten, amely közvetlen tóparti terület, festői panorámával.

 

 

Az előkészületek állásáról Velence első embere tájékoztatott: - Elkészült a leendő pálya kijelölése, megkezdődtek az előkészületek a Sárkányos rét versenyre alkalmas állapotba hozása érdekében, miközben szervező csapatunkkal minden egyéb fontos teendőt egyeztettünk a Nemzeti Vágta nevezési- és elővágta igazgatója, Bendes Csaba közreműködésével. A programterv is alakul, reményeink szerint minden korosztály megtalálja majd a maga szívének kedves műsorelemet. A Nemzeti Vágta velencei elővágtájára az egész megyéből várjuk a jelentkező felnőtt és gyermek lovasokat a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen és hét közben a +36 30 333-61-71-es mobilszámon. - mondta Koszti András, aki azt is kiemelte, hogy a Velencei Vágta teljesen ingyenes esemény lesz, s reményeik szerint jó időben sok nézőt fogadnak majd július 1-jén.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >